Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.02.02

Hetedik fejezet

A forró, száraz sivatagi levegő szinte égette a tüdejüket. Hiába kötöttek nedves ruhát a szájuk elé, az pár pillanat alatt megszáradt. A kavargó homoktól azért így is valamennyire védelmet nyújtott. A tevék lassú, lágy ringatása és a kísérőik időnkénti rikkantásaik szinte már idillinek volt mondható, ha a szárazságot és a hőt figyelmen kívül hagyták.  Legjobban még így is Kyla, Ned és Namir tűrte az embertelen kánikulát. Már ötödik napja tevegeltek a sivatagban, mikor végre megpillantották Kairó körvonalait. A hajcsárok izgatott duruzsolása biztosította őket, hogy ez most nem csak egy újabb délibáb. Száradó ajkaik és kulacsaik sietésre ösztökélték őket. De a tevék is, mintha megérezték volna, hogy víz van a közelben, biztatás nélkül futásnak eredtek, valószínűleg utolsó erejüket szedve ehhez össze. A város szélét elérve, egy kis fogadóba tértek, ahonnan csak este fele mentek tovább. Frissítőt és ételt vettek magukhoz, mindkettőben nélkülöztek az elmúlt időben, majd sziesztát fújtak, hisz hosszú éjszakára számoltak. Ezalatt az állatokat is ellátták a fogadó emberei.

Már sötétedett, mire újra fölmálházták a tevéket és útra keltek. A hőmérséklet a nappal együtt ment le. Csak Kyla-éknak és a vezetőik jó tanácsának volt köszönhető, hogy fölkészülten érte őket a fagypont körüli hőmérséklet. Az éjjeli utakon sötét alakok mozgolódtak körülöttük. Ahogy sötétedtek az utcák, annál tétovábban mentek a hajcsárok, majd egy ponton megtorpantak és sutyorogni kezdtek izgatottan maguk között. Kis vitájukat Ned szakította félbe. Pár szóval megnyugtatta a kis karavánuk vezetőit, majd kifizette a költségeket és elkezdte leszedni a csomagjait a tevékről. Húga és Namir szó nélkül követték példáját. A többiek kissé értetlenül kászálódtak le a hátasjószágaikról.

- Mondjuk úgy, hogy ahova megyünk, nem a legelitebb és a legjobb környéke Kairónak – válaszolt a ki sem mondott kérdésükre az óriás. – Arról nem is szólva, hogy eléggé babonás emberek az arabok!

- Nem mernek bemenni a Halottak városába, ha nem muszáj. Ha muszáj, akkor

sem. – Kyla egy gonoszkodó vigyort ejtett, bár a holdvilágnál ezt nem túl sokan láthatták – talán ti is féltek a holtaktól?

- Én igen, de majd mögéd bújok, ha jön egy! – vágta rá Paul.

Lényegesen lassabban haladtak gyalog, viszont a folyamatos munka miatt kimelegedtek. Az óriás biztos vezetése mellett vágtak neki a kripták és sírok labirintusának. Itt-ott érdekes hangok törték meg az éjszaka csendjét. Kairó utcáinak morajlása olyan távolinak tűnt, mintha nem is a városban jártak volna éppen. A fölforrósodott falak még mindig ontották magukból a meleget. A keskeny utcákon, noha az úton haladtak, mégis érezték a bőrükön a falak hőjét néhol. Majd háromnegyed órás kanyargás után, Ned megállt az egyik kripta előtt.

- Murtadi! – szólt be a bejáraton. Nem érkezett válasz. – Murtadi!

Bentről halk motoszkálás hallatszott, majd egy gyufa gyér fénye villant, és a következő percben megjelent az ajtónyílásban egy férfi. Ősz haja kócos összevisszaságban trónolt a feje búbján. Barnás szemeit először bizalmatlanul, majd hitetlenkedve járatta körbe a kis csapaton. Szakadozott kertésznadrágjának a zsebéből egy gyertyacsonkot kotort elő, és a gyufa utolsó lobbanásával meggyújtotta annak kanócát. Az ajtóra mutatott, majd a sürgetőleg intett a kint ácsorgó díszes társaságnak, miközben fázósan fonta össze a karjait a mellkasán. A kripta belsejében már kellemesebb meleg honolt. Középen, a sírhely mellet parázs égett. Az öreg néhány öreg gyolcs darabot hajított rá, mire a láng föllobbant. A málháiktól időközben megszabaduló kis csapatot libasorba állította egy intéssel, majd sorba ment és mindenkit megölelt. Nem különösebben zavarta, hogy a több napos borostája nyomot hagy e vagy sem, szorosan sorba ölelte a vendégeit. Amber-nél egy pillanatra megtorpant, összeráncolta a szemöldökét, majd kétszer megforgatta a lányt, elmosolyodott és őt is átnyalábolta. A tűz izgága fénye kellemes félhomályba burkolta a kis helyiséget. A falak szürkék voltak, középen egy méretes sír emelkedett.

- Dharr Sami Shadid lesz a hálótársatok! – mutatott a nagy kőből készült, téglalap alakú, gazdagon díszített sírra Kyla – A lányok kövessenek.

 Át akart menni egy másik sírba, de a kisöreg megelőzte. Elé állt és széttárta a karjait, jelezve, hogy nem engedi át őket. A testvérpár csodálkozására hevesen gesztikulálva jelelni kezdett. Mire végzett, az óriás elővett egy zseblámpát a táskájából, meg egy orvosi táskát és kikerülve Murtadi-t, elsietett.

- A barátaink! – motyogta húga – Nagyon megsérültek! Ha Papus attól fél, hogy meglátom, akkor nagyon megsérültek. – Namir a lány elé kuksol és mélyen a szemeibe nézett, majd egy kicsit biccentett az ajtó fele. Egy bólintást kapott válaszul, mire fölpattant és eltűnt az éj sötétjébe.

A két férfi több óráig oda volt. Ez idő alatt a többiek tűkön ülve várták őket vissza. Komoran és szótlanul érkeztek meg, ami Ned-nél felettébb szokatlan állapot volt. Levette a gumikesztyűjét a kezéről, és a tűzbe dobta, ami egy parázsesővel jelezte, hogy kapott már kedvére valóbb ételt is.

  - Mi van velük? – kérdezte Kyla olyan halkan, hogy még ebben a halotti csendben is alig lehetett meghallani.

  - Habib és Abdul  vannak… már csak életben, de nem tudom, hogy meddig! – nyögte bátyja. Arca halott fehér volt, ezt még a tűz lobogó fényénél is tisztán lehetett látni, ajkait olyan erővel préselte össze, hogy minden vér kiszorult belőlük. – Kik csinálták ezt Papus? – fordult hirtelen Murtadi felé. Az öreg mutogatni kezdett.

  - Mit mond? – érdeklődött Ruby óvatosan.

  - Ismeretlen alakok jöttek ide, akik a gyár kabátjában voltak. Másnapra eltűntek a srácok. Jó három – négy hétre rá kerültek elő, de akkor már ilyen állapotban. Nem tudtunk velük mit csinálni, lefektettük, tisztán tartottuk, őket, amennyire csak lehetett itt. Nem kellett dolgozniuk, vittünk nekik ételt. Mégsem élték túl. Már csak ők ketten maradtak. – fordított a lány társainak, majd újra testvére fele fordult – Mégis mi a fene van velük?

  - Krokodil drogot kaptak. – Az óriás elhallgatott, ugyanis úgy érezte, mintha egy gombócot nyelt volna le. Káromkodott egyet, majd fölkelt és kiment a kripta elé. Pár percig ott állt a hidegben mozdulatlan, majd mikor bejött, végre összefüggőbben is képes volt beszélni. – Szép lassan, és baromi fájdalmasan, konkrétan szétrohadnak élve. Igazán „szellemes” itt a Nílus mellett a krokodillal viccelődni! – pár percig megint hallgatott, próbálta leküzdeni az újra előkerült gombócot – Azt hiszem minden emberbaráti érzés kiveszett belőlem ezek iránt a mocskok iránt, vagyis nem valószínű, hogy hagyom, hogy ezt élve megússzák. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor üljön holnap repülőre, és menjen haza. Innentől nem fogok szépen és tisztán játszani! – A szemei elárulták, hogy véresen komolyan gondolja az elhangzottakat. A húga oda ment mellé.

  - Én maradok! – közölte. Rögtön mögé lépett Namir is. A többiek összenéztek majd Amber csak annyit kérdezett.

  - Akkor itt alszunk ugye?

Murtadi egy kicsit megkocogtatta a vállát, majd megint mutogatni kezdett. Minél többet „beszélt” Ned annál izgatottabb lett.

- Aiden, holnap elmegyünk a Kairói Múzeumba, majd a bazárt látogatjuk meg. Csak mi hármasba!

- Hármasba?

- Nam, te és én. Először is meg kell ismerned Ammit-et[1]. Miután kellőképp összehaverkodtatok, elmegyünk a bazárra, hogy összevásároljuk, ami kell hozzá, hogy rekonstruálni tudd őfelségét. Papus, meg van még az a nyúzott krokodilfej valahol? – az öreg bólintott egyet – Akkor azt addig Kyla, Paul, Amber, nektek rendbe kéne hoznotok! Ruby, te Murtadival körbeszimatoltok itt, hátha kiderül még valami. De csak nagyon óvatosan. Előtte titeket is átvarázsol reggel Aiden. – A kis csapat szótlanul tudomásul vette az újonnan kapott feladatokat, és nyugovóra tértek.

Másnap reggel már korán talpon volt mindenki. Az éjjel nem igazán bírt egyikőjük sem aludni, bár mindenki más okból virrasztott. Ám mikor a Nap fölkelt, valamennyien keltek vele. Aiden varázs táskája és ecsete segítségével társait, majd magát is teljesen át- (és a többieket el-) varázsolta. Ruby haját feketére festette, Paul néhány régebbi, kissé elnyűtt ruhájába homokot dörzsölt, majd azt adta a lánynak viselésre. Murtadit kicsit megfésülte, kissé vágott a hajából, a borostáját nem bántotta, ugyanis az öreg már a fodrászat ellen is hevesen tiltakozott. A ruháját egy jobbra cserélték, így nagyjából egy szintre sikerült hozniuk magukat egymáshoz Ruby-val. A lány kissé jobban összepiszkította magát, az öreg kissé kitisztult. Így indultak a környék és a múlt eseményeinek földerítésére. A leányzó ügyesen néhány aprócska, illatszeres üvegcsének kinéző fiolát rejtett el, ruhája több zugában is. Eközben már Aiden a többieket vette kezelésbe. Namir egy öltöny nem túl lelkes viselője lett, míg Ned laza, keki vászon halásznadrágot kapott, és egy színben hozzá illő ingpólót. Aiden egy darabig legeltette szemeit szíve választottján, majd megsajnálva, a férfit szótlan szenvedése miatt, neki is egy halásznadrágot és egy pólót adott.  Saját maga, egy hasonló vászonnacit vett föl, mint társai és egy pezsgőszínű lenvászon inget hozzá. Kalappal és egy kendővel egészítette ki öltözékét, mely kendőt egyelőre lazán a nyakába kötve viselt, de alkalom adtán az orra, elé is köthetett akár. A többieknek nem kellettek ilyen speciális előkészületek. Mint kiderült, a nevezetes krokodil fejnek az egész utca a tulajdonosának tartotta magát. Ennek megfelelően a koponya tartózkodási helye is az utca fő kriptájában volt. Csak akkor sikerült rávenni az amúgy nagyon bizalmatlan szomszédságot, hogy adják mégis nekik, mikor kiderült, hogy a négy fiúért állnak ezen állatfej segítségével bosszút. Kyla nem győzte magyarázni nekik, de végül elkapták a koponyát, egy halom szerencsekívánással egyetembe. A néhai krokodil nagyon rossz bőrben volt. A szemeit és az agyát megették a kis rovarok, míg a bőre egybelényegült szinte a csonttal. Nem igazán volt használható állapotban. Azért a srácok nem adták föl a reményt. Kyla valahonnan szerzett tevefaggyút[2],  amivel sikerült az aszott bőrt föllágyítani és valamennyire puhává varázsolni. Mikor sikerült kellőképp föllazítaniuk a bőrt, nagyon óvatosan lefejtették a csontról. A koponyát kifőzték, egészen addig, míg csontfehér nem lett, a bőrt pedig kívül belül szakszerűen kikészítették. Kyla elment, hogy üveggolyókat szerezzen, amit egy gyerekboltban sikerült is vennie. Ezek után Paul elvonult a „golyóival” ahogy Amber vigyorogva jegyezte meg, és vagy két óráig be volt zárkózva az egyik elhagyott kriptában. Üres kézzel jött ki több, mint két óra hossza múlva. A lányok kérdő pillantására csak annyit kérdezett

- Most komolyan a golyóimon keresztül akarjátok látni a világot?

- Csak Nam-éi után kis szívem! A többiek nevében nem nyilatkozom, de nálam ő prioritást élvez! – hallatszott Aiden hangja a kripta mellől. Több hatalmas nagy táskát cipeltek mellette a társai. Erre a kijelentésére az emlegetett férfi arca kissé megrándult, majd szó nélkül, bár elég komor ábrázattal vitte be a málháit a „szobájukba”  - na mutasd, hogy sikerült!

A szőke büszkén viharzott be a „műhelyébe”, majd két, zöldes színű szempárral tért vissza.

- Ha végeztünk, ezek lesznek a szemei! – adta tudtukra, amivel eddig is tisztában voltak. – Neked sikerült ilyen kontaktlencséket szerezned?

- Nem kellett, volt! – vágta rá amaz. – Nem mondtam volna még? Rengeteg kontaktlencsém van, mindenféle fajta színű állathoz! A többit pedig most fogom megvarrni. – itt a lányokra pillantott – kis segítségre lehet, hogy szükségem, lesz. Számolhatok veletek? – Ez a kérdés is fölöslegesnek lett ítélve. Amberék már mentek is Namir után. A kriptába kezdett bele a bővebb magyarázatba. – Nem csak a krokit kell megcsinálnunk. Nem sokára meg fognak elevenedni a rég múlt idők istenségei. Szóval, el kéne készíteni őket. Lesz egy Ozirisz[3]-ünk, egy Anubisz[4]-unk és egy Thot[5]-unk. Meg persze Ammit. A táskából először egy nagy halom papír került elő. A fiú azzal kezdte, hogy a képek alapján, amiket színes brosúrákból szerzett, vagy épp ő maga készített, szabásmintát rajzolt, majd ki is szabta az anyagokat. A fércelésben már a lányok is segédkeztek. Szép lassan alakot kezdtek ölteni a régi egyiptomi tradicionális ruhák. Az ékszereket, meg a speciális kiegészítőket, már csak másnap tudták elkezdeni, mert idő közben lassan rájuk esteledett. 

Az következő napjuk is mozgalmasan telt. Ki kellett menni az időközben Egyiptomba érkező Dwayne és Wolfgang elé. Egy följavított bombázó kíséretében érkeztek, amit Tucson-ról, a repülő temetőből kötöttek el.

- Kivételesen egyetértek Waldo-val – simította végig a gép hideg fémburkolatát Ned.

- Ez ritka. – hallatszott a gép alól Dwayne – És miben értesz vele egyet?

- Hát hogy sose baj, ha van egy bombázónk pluszba, főleg ha nem a mienk!

- Jaja. Ez egy örökérvényű igazság. Főleg ennél a fekete madárkánál[6]! – helyeselt a férfi, még mindig a repcsi alatt bütykölve. Pár pillanatig még zörgött, majd hirtelen elhallgatott, és kicsúszott a géptest alól. – Mi történt?

- Miért?

- Te szoktál a legbékeszeretőbb és legjózanabb lenni mindannyiónk közül. Mi történt?

- Megmérgezték a barátaimat – válaszolta az óriás, ökölbe rándult kézzel – Üzentek nekünk, hogy jöjjünk ide. Belülről szétmaratták őket! Négyen meghaltak valamennyien gyerekkori jó barátaim. Ez lett az ára a barátságuknak!

- Mit tervezel? – kérdezte a társa immáron mellette állva.

- Kifüstölöm a patkányfészket! Ez itt Egyiptom, a mítoszok és a csodák őshazája! Itt bármi megtörténhet. – hangja hidegen és acélosan csengett, bár nagyon halkan beszélt. – Talán sikerül hozzátennünk a legendákhoz!

- A többiek?

- Maradtak. Elmehettek volna, de mindannyian maradtak és segítenek.

- Talán mi is indulhatnánk! – vetette föl, meglepően félénken Wolfgang. Megfogatták a tanácsát. A repülőt elrejtették Dwayne egyik haverjának[7] a hangárjában, majd hazaindultak.

A többiek sem tétlenkedtek. Ruby Murtadi-val aznap is  a környéket járta. Bár kissé messzebbre merészkedtek el, mint az előtte való napon. Immáron személyesen járták végig és rekonstruálták a történteket. Mindent meg és följegyeztek.  A halottak városában eközben épp életet kaptak a rég múlt idők istenei. A krokodilfej szépen elkészült. Anubis sakálfeje is folyamatban volt.[8]

  Este egy kisebb megbeszélést tartottak. Ned kezdte.

- Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri Egyiptomot. Annyit elmondhatok, jó néhány évtizedes tapasztalatom alapján, hogy ezt a helyet, még mindig átszövi a misztika, a babona és még a mai napig csodák kísérik az életet. Ez az az ország, ahol bármi és minden megtörténhet.

Murtadi-ra nézett, aki egy aprócskát bólintott. A kripta közepén tűz égett, táncoló lángjaival imbolygó fényt vetve a körülötte ülők arcára, sejtelmes kifejezést kölcsönözve nekik. Az öreg közelebb ült a tűzhöz, kissé megpiszkálta, mire az egy szikraesőt lövellt a plafon fele. Halk, titokzatos hangon kezdett mesélni, melyet tökéletesen kiegészített az arabok furcsán dallamos nyelve. Alig észrevehetően Ned fordított a háttérben, de annyira varázslatos volt az egész előadás, hogy ezt tényleg alig vették észre.

- Réges-régen, mikor még az emberek és az istenek együtt laktak, és Oziris uralkodott Egyiptom földjén, elhozva a jólétet és a békét nem csak Egyiptomra, hanem az egész földre, tanítva az embereket, történt, hogy Szeth, az öccse megirigyelte bátyja életét, ezért egy gonosz tervet szőtt. Titkon levette fivére méreteit, és egy ládát készített hozzá. Egy csodálatosan díszített ládát. Midőn bátyja hazaért az útjáról, mellyen szokása szerint a szépre és helyesre tanította az embereket, Szeth egy fényes lakomát rendezett a tiszteletére. A lakomán bemutatta a ládát, és azt mondta, hogy annak adja, aki tökéletesen belefér. Mivel a láda gyönyörű volt, a vendégek sorra kipróbálták, majd Szeth unszolására Ozirisz is belefeküdt. Ebben a pillanatban az összeesküvők rácsapták a láda tetejét, ólmot öntöttek rá és a Nílus torkolatánál belevetették a vízbe. Ízisz, Ozirisz húga és felesége, mikor ezt megtudta, elment, hogy megkeresse férjét. A láda Büblosz királynál vetődött partra, így Ízisz elszegődött a királyhoz dajkának. Így akarta megszerezni Ozirisz koporsóját, ami a palotába került egy fa oszlop belsejében. Egy nap azonban véletlenül lelepleződött, midőn egy cselédlány meglátta, amint épp halhatatlanná akarta tenni a herceget. Midőn így fény derült kilétére, Büblosz király neki adta a ládát, amit ő haza vitt Egyiptomba. Tette, a trónt bitroló Szeth fülébe is eljutott, aki éktelen haragra gerjedt. Mérhetetlen dühében bátyja holtestét tizennégy darabra tépte és szétszórta egész Egyiptom földjén. Ízisz azonban még így se adta föl. Szeth huga és felesége Nepthüsz és fia Anubisz segítségével elment, hogy megkeresse férje testének darabjait. Ahol egy testrészt megtalált, ott álsírt emelt, hogy Szeth-et megtévessze. Fáradtságos keresgélés és hosszú vándorlás után sikerült a testrészeket megtalálni egy kivételével.  Ozirisz férfiasságát egy nagy hal lenyelte. A test többi részét Anubisz összerakta, ám kellett az egész, hogy a lélek vissza tudjon térni bele. A hiányzó darab helyett készíteniük kellett egy másikat, hogy meglegyen a teljes test. Thot, a bölcsesség istene visszaadta az életet Ozirisznek, de új formában. Ettől kezdve uralkodik Ozirisz a holtakon. Miután visszatért az életbe, nemzett egy gyermeket, egy fiút, ő Hórusz. A fiú, miután megnőtt, megbosszulta apját és elűzte a gonosz nagybátyját a trónról, de ez egy másik történet. Ozirisz ettől kezdve az alvilágban uralkodik A holtak birodalma két részből áll. Az egyik a Duat, a másik az Aaru. Ozirisz uralkodik az Aaru-ban, míg a Duat-ban Aken képviseli Ozirisz hatalmát.

- Most egy kissé hülyének érzem magam, de ki az az Aken?

- Aken a Meseket hajósa. Amolyan révész féle. – válaszolt Kyla, majd újra Murtadira pillantott. Az öreg folytatta meséjét.

- Az ősök hite szerint az ember nem egyszerűen egy testből és egy tudatból áll. A testben a szellem több részből is áll. Ilyen az Akh, a Ba, és a Ka. Ezeket többféleképp is jelölték a régi tekercseken. Persze még itt van a Ren, meg a Sut, és még sorolhatnám. Szóval mikor egy ember meghal, a léleknek a hosszú út során külön-külön kell megszereznie újra a látást, hallást meg ezeket. A megpróbáltatásokkal teli úton, a lélek megmérettetésre kerül.  Mivel egy ember szívében van meg az akarat, a gondolkodás és az ész, így hát a szív megmérésével került sor az halott megítélésére. Ez a mérés, Ozirisz jelenlétében, egy 42 tagú bíróság előtt történt. A mérlegen a szívet Maat-tal, Ré lányával, vagy legalábbis egy tollával mérték össze. Ahhoz, hogy a halott eljusson Oziriszhez az Aaru-ba, a mérlegnek egyensúlyba kellett lennie. Az ítélet Anubisz és Thot felügyelte. Ha a szív túl könnyű volt, akkor fölfalta azt a mérleg előtt kuporgó szörny. Ezzel a halott örökre a Duatba ragadt, majd végleg megsemmisült.

Mindenki a hallottakat emésztette. Körbelengte a tüzet a régmúlt idők varázslatos hangulata. Jó néhány perces néma csönd ereszkedett a kis társaságra. Körülöttük, a félig kész jelmezek, mintha az istenek védelmező gyűrűjében lettek volna. A láng imbolygó fénye már alig ért el a maszkokig, mégis a fény-árnyék játéka varázslatosan életre keltette őket. Megelevenedett istenek hallgatták velük a saját történeteiket. Nem volt hát csoda, hogy egy kis megilletődöttség, vagy inkább tisztelet telepedett a társaságra.

- És ilyenkor nincs itt Waldo selyem makija – Paul őszintén töprengő arccal meredt a tűzbe, észre se véve, hogy a többiek kissé kikerekedett szemekkel pislognak rá – És egy felcsatolhatótól lett gyereke? Na ez aztán szívás! – itt már rájuk nézett, de olyan ártatlanul elgondolkozott fejet vágott, hogy miután a társai legyűrték a kezdeti megrökönyödésüket, elkezdtek pukkadozni rajta.

- A terv a következő – használta ki Ned a kissé oldottabb hangulatot. – Ezeket a baromarcúakat élve a Duatba küldjük! Méghozzá egyből az Ítélet csarnokába…

- Lehet egy kérdésem?  Azt mondtátok, hogy Ozirisz meg Szeth, meg Ízisz, meg Nepthüsz testvérek voltak.

- Igen.

- És Ozirisz, meg Ízisz is összeházasodtak, mint ahogy Széth meg Nepthüsz is.

- Pontosan.

- És Anubisz Nepthüszék fia volt. Akkor Nepthüsz meg Anubisz miért segített Ízisznek megkeresni meg összepakolni Oziriszt?

- Nos Anubis Ozirisz fia volt a valóságban. Legalábbis ilyen mondák is maradtak fönt.

- Mi van?

- Egyik nap, Nepthüsz megunta férje homoszexualitását, Ízisznek öltözött és átment Oziriszhez, aki tényleg elhitte neki, hogy Ízisz, és ekkor fogant meg Anubisz, akit aztán születése után a Nílus mocsarában Ízisz nevelt föl. Nephtüsz féltette a fiát férje haragjától. – Miután Ned elhallgatott, Paul párpercig nagyon gondolkodott valamin, majd egy kis gonosz vigyor kíséretében megint megszólalt.

- Nekem nagyon gyanús az a felcsatolható! Mindenesetre azért tudtak valamit a régi egyiptomiak. – ki lett lökve mind az egyensúlyából, mind a körből. Amber vigyorogva mellé lépett és egy egyszerű fogással a háta mögött mind a két kezét összefogta az egyik kezével, a másikkal pedig a száját fogta be.

- Szóval, mi is a terv? – kérdezte angyali mosollyal.

- Köszönjük drága! -  Dwayne várakozásteljesen a testvérpárra nézett.

- Meg kéne rendeznünk nekik a Kettős igazság termében lévő megmérettetést. – kezdte Kyla – Aiden már félig elkészítette a szükséges jelmezeket. Ki kell találni, hogy ki búj kinek a bőrébe.

A sminkes közelebb húzódott egy kicsit a tűzhöz, és egy aprócska torokköszörülés után megszólalt.

            - Mivel csak egy női Istenünk van, őt is elég egy tollal reprezentálnunk, amiről amúgy még  Paullal kell beszélnem – nézett a még mindig fogságban lévő, bár csöppet sem szenvedő szőkére – mindenki fiú. Vagyis Ammit-tot nem tudom, de a többiek azok. Szóval uraim, most kivételesen a tietek az elsőbbség. Anubisra Dwayne-t gondoltam – nézett az említettre, aki egy lelkes mosollyal fogadta a kiszabott feladatot – Oziriszt mindenképp Nednek szeretném adni – a férfi kis meghajlással nyugtázta a hallottakat, így Aiden folytatta – Thot-ot pávián fejjel csináltam meg, ugyanis az íbiszfejhez több minden kéne,  és nem is lenne olyan élethű. Szóval Thot szerepére Namir, rád gondoltam. – Itt hirtelen játékosan csillant a szeme, miközben halkabban hozzátette – máskor is gondoltam rád, nem csak itt, ne aggódj Édes! – majd meg se várva a reakciót, Paulra nézett. – Bébi, rád testálnám a szívfaló szörnyet. Persze a való életbe is sokszor vagy az, de tudd, hogy szeretünk, szóval te leszel Ammit!

            - A toll – szabadította ki a fejét Amber fogásából a szőke.

            - Tényleg a tollak. Nehézfémből meg tudod úgy csinálni, hogy pár méterről, tűz fénye mellett igazinak tűnjön?

            - Ha kapok eszközöket, akkor nem probléma – mind a ketten az óriásra néztek, aki meg Murtadira, miközben valamit mutogattak egymásnak.

            - Lesz műhely hozzá – válaszolt pár perc múlva a néma kérdésre.

            - A szívet én összehozom – bólintott Aiden.

            - Wolf, neked a bírákat kell megcsinálnod – folytatta a szerepkiosztást Ned, végül a lányokra nézett. – Nektek meg kell ismernetek az embereink életét.

            - Kibéreltem már egy garázst – szólt közbe Ruby, egyenesen Ned szemébe pillantva – A fölszerelést odavihetjük. Van áram, meg ami kell. Nincs olyan messze a gyártól. Oda költözhetünk!

            - És mivel fogjuk kezdeni? – szólalt meg Dwayne. – valahogy be kellene szivárogni a munkások közé, hogy megtudjuk, ki volt benne a buliba és ki nem.

            - Hogy dolgoznak a személyzet? – kérdezte Amber Ruby-ra pillantva.

            - Nappal a munkások, éjjel a takarító személyzet, hogy ne zavarják egymást a munkában.– itt egy pillanatra elvigyorodott – arra gondolsz, hogy…

            - Nem tudom, hogy bírjátok az éjszakázást! – vigyorgott vissza a lány.

            - Hogy oldjátok meg, hogy az igazi személyzet ne menjen be dolgozni? – Wolfgang nagyokat pislogott a lelkes társaságra.

                - Ezt még kérdezni kell? – kérdezte Ruby, miközben néhány aprócska üvegcse került valahonnan az ujjai közé.

            - Ne öld meg őket drága, vagyis ne őket öld! – próbálkozott Ned.

            - Akkor ha csak betegek lesznek?

            - Valami kevésbé feltűnő módszer? – kérdezte Kyla körbenézve a tűz körül.

Murtadi egy enyhe félmosollyal jelelt valamit.

- Vagyis ha beszélnél velük, akkor elrendezhetnéd, hogy helyettük, az ő azonosítóikkal bemenjük?

- Papus szerint néhányan rokonai az ittenieknek, szóval velük le lehet tárgyalni ezt a csere dolgot.

- A biztonságiakat meg valahogy elkábítjuk, míg meg nincs ami kell nekünk. Nam, megoldod anélkül, hogy megölnéd őket? – A férfi csak bólintott egyet az óriás fele.

Ezzel nagyjából ki is lettek osztva a feladatok.

            A két takarító lelkesen fütyörészett söprögetés közben. Az egyikük, egy rozsdabarna hajú, savószín szemű férfi, kissé bizonytalanul, hol tolva maga előtt a seprűt, hol inkább támaszkodva rá, kóvályogva haladt társnője mögött. Álmodozó pillantását az asszony finoman ringó, termetes fenekére szegezte. Egyre jobban kiüresedett a tekintete, majd mikor már nem bírta türtőztetni magát, belemarkolt érdeklődése tárgyába. A nő sikkantott, ugrott egyet, majd egyazon lendülettel hátracsapott, leütve az amúgy is imbolygó alakot. A következő sikoltás akkor hagyta el párnás ajkait, midőn meglátta a föltápászkodni is képtelen társát. Ezt egy gyors és érthetetlen kis monológ követett, ami az avatatlan fülek számára is káromkodásnak hangzott, hát még milyen lehetett azoknak, akik értették is!  Fölrántotta a férfit a grabancánál fogva, rátámasztotta a partvisára, maga meg ment tovább takarítani. Pár percnyi elmélyedt komoly munka után arra lett figyelmes, hogy a füttyszólójához egy kissé bizonytalan szólam csatlakozik, vagyis a társa megint ott poroszkált mögötte. Lépések döngtek végig a folyosón. Föl se kellett, hogy nézzen, tudta, hogy az egyik itt dolgozó igazgató szándékozik elhaladni mellettük. A lépések egyenletesek voltak, és hangosak, ami magbiztosságról tett tanúbizonyságot, viszont egyben sietősek is voltak, ami pedig együttesen azt jelentette, hogy az igazgatóság egy tagja a tulajdonosa. Gyorsan félreállt a nő a fal mellé, magával rántva a társát is, aki nem igazán fogta föl, hogy mi is a baj, de gyorsan kihasználva az alkalmat, belekapaszkodott a fölkínált kézbe, így sikerült állva maradnia. Pár másodperc elteltével valóban elsietett mellettük egy öltönyös, harmincas évei közepén járó férfi. Még csak arra se vette a fáradtságot, hogy rájuk pillantson.  Amint eltűnt a folyosó végén lévő ajtó mögött, a nő egy hatalmasat sóhajtott, nem különbet a társa.  Megint söprűre kaptak, és folytatták volna különös duettezésüket, ha egy aprócska lány meg nem jelenik mögöttük.

- Most szólt Nam, hogy ő volt az utolsó!

- Azt hittem, már sose fogynak el! – nyögte a lány. – Köszi Kyla.

Az imbolygó hapsika is hirtelen fölállt és odalépett a társa mellé. Csak most tűnt ki, hogy valójában milyen magas.

- Akkor, mire várunk még? Munkára föl Hercegnő! – itt elvigyorodott – Na ilyet se hallani túl sűrűn tőlem! Ez az emelet a mienk ugye?

- Úgy volt megbeszélve. – itt elővett egy telefont és tárcsázott. – Szólj, ha megvan, ami kell! – mondta  fél perc várakozás után.

Az első iroda elég sötétnek tűnt, de a számítógép ott volt szem előtt, az íróasztalon. Paul lefejtette a házról a borítást, majd szakavatott kezekkel rákötötte a poloskát a merevlemezre, és már pakolt is vissza mindent a helyére. Amint kész volt, nemes egyszerűséggel bekapcsolta a gépet.

- Megvan! – hallatszott a telefonba percekkel később Wolfgang hangja.

- Menj a következőhöz, én addig eltűntetem a nyomaid! – mondta Amber, miközben egy adag takarítóeszközt és szert tolt az irodába. Villám gyorsan dolgozott, és nagyon alaposan, úgy, hogy a harmadik irodánál beérte társát.

- Ha tudom, hogy így takarítasz, megkérem a kezed! – vigyorgott a férfi, miközben visszapattintotta a ház oldalát eredeti helyére.

- Hibbant! – közölte vele a lány nemes egyszerűséggel, miközben mosószeres ronggyal őt is körbecirógatta.

- Nem vitázok a ténnyel, de ez a hibbant már tisztába van a képességeiddel Édes! – jelentette ki, játékos dallammal a hangjában. Egy takarító ronggyal lett megfenyegetve érte.

A tíz irodán három óra hossza alatt túljutottak. Végigpoloskázták, végig takarították az összest, nem akármilyen munkatempót diktálva maguknak, vagy inkább egymásnak.  Reggelre a takarítási személyzet nyomtalanul eltűnt, mire jöttek a vegyészek, meg a többiek. A biztonságiak se találták se Namir-t, se Wolf-ot a tetthelyen. Olyan észrevétlenül tűnt el a kis csapat, mint egy rakás kísértet. Talán a szokatlan tisztaság árulhatta volna el őket, de a jót mindig is nehezebb volt értékelni, mint a rosszat, így aztán biztonságba tudhatták magukat.

- Ezek mindenképp kellenek! – vihogott Wolfi, miközben a kis társaság játékát nézték az előző éjszakáról. Néhány sarokkal arrébb, egy kis garázsban nyomorogtak, a srác rengeteg gépe előtt.  A felvételeken egyiküket sem volt könnyű fölismerni. Nem csak a hajuk színe, esetleg a szemük változott meg. Aiden gondoskodott róla, hogy az alkatuk, az arcuk se legyen fölismerhető.

- Eszedbe se jusson! – mennydörgött Dwayne. Nem tetszett neki az ötlet, hogy Waldo majd ezzel viccelődjön, mikor hazaérnek. Ismerte már főnöke éles nyelvét, és kissé fanyar humorát. Nem vágyott rá.

- Wolfgang! – szólalt meg Aiden nagyon határozottan, és talán egy enyhe pírral az arcán – Nekem mindenképp ments el egy fotót legalább, amin Namir egyenruhában pompázik! Szükségem van rá! – Egy fenyegető morrantást hallottak a sarokból. A fiú oda fordult, hogy szemtől-szembe közölhesse mondandóját, de Nam nem vette a fáradtságot, hogy fölnézzen Nem, mintha ez megzavarta volna Aident. – Ugyan Édes, nekem úgyse öltöznél be! Ha meg akkor öltöztetlek föl ilyesmibe, amikor alszol, ki vagy akadva! Arról nem is beszélve, hogy meg akarsz ölni, amikor fölébredsz! Vagyis erről nem nyitok vitát!

- Rendben, kivághatom neked, ha szeretnéd, – bólintott Wolf – de csak ha itt végeztünk!

- Megtárgyaltuk! – nyújtottak kezet egymásnak.

- Azt hiszem, megérkeztek! – ásított föl az egyik monitor mögül Amber – Legalábbis is izgi ablakok nyíltak meg, amikhez ti is kelletek, mert arabul még nem tudok olvasni.

Ned valahonnan a semmiből mellette termett, és azon nyomban elmélyedt a fura betűk kusza rengetegébe.

- Akár át is ülhetsz másik géphez Édes! - Paskolta meg maga mellett Ned üres székét Dwayne.

Nem kellett kétszer mondania. A lány odatelepedett. Amíg ők a monitort bámulták, a másik fele a társaságnak, a földön, vagy ahol épp le sikerült rogyniuk, ki halkabban, ki hangosan aludt. Tizenegy-dél fele eljött a váltás ideje. Valamennyi szunyáló alak föl lett zargatva, és az éberek foglalták el a helyeiket, ők meg mehettek kutakodni tovább.

- Rendbe vagy? – kérdezte Amber a szőkét, akinek épp befoglalta a helyét.

- Persze! Úgy megszoktam már az éjszakázást, mint múmia a sebkötözést. Amúgy is, veled bármikor fönnmaradok Édes! – vigyorgott, miközben ráborította a lányra a pokrócot.

Percekig tartott, míg szegénynek sikerült a fejét kidugnia alóla.  Addigra a srác már a helyén ült, és hatalmas ásítások közepette meredt a monitorra. Nem kellett sok idő, hogy elaludjanak Amber-ék. Aiden Namir mellé vackolta be magát olyan óvatosan és gyakorlottan, hogy a férfi nem ébredt fel rá… egyelőre. Egy jó másfél órai néma figyelem után egyszer csak Paul halkan kifakadt.

- Oh a gyökerek! – a biztonsági kamerákat figyelte épp.

- Mi történt? – kérdezte Kyla és Ruby kissé fölélénkülve.

- Rohangálnak, mint a mérgezett egér, de semmi komolyat nem csinálnak. Gyíkarcok!

- Ne sértegesd a gyíkokat! – sóhajtott Kyla.

- Mondd csak Farenheit, tudod, hogy hogy szaporodnak a gyíkok? – kérdezte Ruby egy gonoszkodó vigyorral.

- Tojással! – mormolta a szőke, miközben néhány képkockát kimerevített a képernyőn, majd nagyítani kezdte őket.

- Te láttál már gyíkot kotlani tojáson? – kapcsolódott be a felettébb magas röptű csevejbe Mozart is.

- Szerintem én mindig azt csinálom! – nézett föl hirtelen a szőke, majd egy elégedett vigyorral közölte a kinagyított arcképnek – megvagy nyavalyás! – elnyomott egy ásítást – álmos vagyok - osztotta meg teljesen hirtelen a társaival is az örömhírt.

- Meg hülye is – helyeselt Ruby a legbársonyosabb hangján.

- Amúgy Paul – Kyla is küzdött az álmossággal, de hősiesen koncentrált – honnan szeded ezt a sok marhaságot?

- Egy isteni sugallat és már jön is ki a számon! – vágta rá gondolkodás nélkül a kérdezett. Kollektív nevetéssel jutalmazták magabiztosságát. Időközben, alig két óra alvás után, Ned is visszaállt a csatasorba, hogy húgát erősítse. Késő délutánra, mire mindenkit visszaráztak a való világba az álmok kusza, ám felettébb kellemes mezejéről, már komoly terhelő adatok büszke birtokosainak mondhatták magukat.

- Akkor kezdem. – ásított egy igen hatalmasat Wolf - Először is, az a labor, amit telepoloskáztatok, tiszta. Látszólag. Végig kellett nyálazni az összes pénzmozgását a mélyen tisztelt társaságnak, hogy valamire is bukkanjunk. Olyan rafinált álcákat találtak ki, hogy azt hittem szúrba fejem magam.  Aztán kiderült, hogy még valamit finanszíroznak, és mivel nem tűntek annak a nagyon jótét lelkeknek, hát ennek is utána néztünk. Futtatnak még egy labort.

- Egy nagyon piszkos, nagyon csúnya labort.  – bólintott a szőke.

- Ezek a srácok felettébb komolyan veszik a másik labor munkáját. A cím megvan, de hogy ott pontosan mi is folyik, azt nem tudom. Vagyis a következő melóval azt kell kikémlelni. – az egyik monitorra egy térkép ugrott, amin egy nagy piros pont díszelgett. – Íme. Egy raktárépületként van bejegyezve, ahol veszélyes hulladékot tárolnak, ezzel igazolva a rengeteg őr jelenlétét is. Szerintem, ez lehet a másik labor.

- A semmi közepén? – kérdezte Dwayne.

- Kiváló rejtekhely nem? –somolygott rájuk Ned egy vérfagylaló mosollyal.

- Hogy érted azt, hogy a semmi közepén? – kíváncsiskodott Amber.

- Hát a városon kívül. Már tényleg csak a semmi van ott. Egy kis rejtett oázis.

- Szerettek piknikezni? – a lány izgatottan dobolt a kezeivel és a lábaival egyaránt. – Ugyanis volna egy ötletem! – Erre már a többiek is felélénkültek.

- Ki vele!

- Wolfi, megvannak még azok a mütyür kamerák, amiket Vegasba használtál? – Egy bólintás volt a válasz – és telókra rá lehet kötni? – Újabb helyeslés után már sínen volt a dolog. – Arra gondoltam, hogy Nedék elmehetnének piknikezni. Egy ilyen szép oázist kár lenne kihagyni. Ned, Ruby és Kyla, mint egy szép, boldog család.

- Az egyetlen bökkenő, hogy nem tudom, hogy milyenek a „szép, boldog” mintacsaládok. – sóhajtotta Ruby, bár úgy tűnt, kezd neki is tetszeni az ötlet.

- Sajnálom, de ebben nem tudok segíteni! – vonogatta a vállait Amber – Nekem családom se volt, Igornak meg nem volt szép a felesége. Szóval egy kellemes kis szabadidő a természet lágy ölén. Persze – itt Aidenre nézett – néhány varázslatra szükség lesz, de nem akármilyen mágustanodába vagyok, vagyis úgy hiszem, nem lesz baj! – a nap további része már az előkészületekkel tellett. Paul begyűjtő körútra ment, amiről két nagytáska régi, kidobott kamerás telefonnal tért vissza. Ezekből a kamerát kiszerelték, majd Wolfi kezdett bűvészkedni velük. Mire végzett, a kis kütyük majd kicsattantak a boldogságtól és az egészségtől, hisz a biztos kidobás helyett megújulva, működőképesen bújtak meg a táskák, ruhák titkos kis rekeszeiben.

Kellemes meleg szellő simogatta körbe őket a hatalmas pálma árnyékában.  A kis család, irigylésre méltóan töltötték idilli kirándulásukat. Az apuka, egy tipikus üzletember, aki még erre a kis piknikre is ingbe ment, folyamatosan ugrásra készen állt, lesve a telefonját, hogy hátha megcsörren, de sajnálatos módon nem volt térerő ezen a kies vidéken. Izgatottan igazgatta a szemüvegét, és nézelődött mindenfele. Láthatóan kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy ilyen drasztikus módon el volt vágva a külvilágtól.  Az édesanya, egy gyönyörű, fekete nő, lelkesen pakolta ki a kis családja számára nagy gonddal összekészített szendvicseket, üdítőket. Ragyogott az arca, miközben férjére és csemetéjére nézett. A lányka lelkesen csacsogott a szüleihez. A vonásait, mintha az apjáéról mintázták volna, csak kissé finomabb kivitelben, míg a kreolosabb, sötétebb bőrét édesanyjának köszönhette. Egy kis időre elvette a szavukat a finom ételek hadserege, aminek az elpusztításához hozzákezdtek. Csak mikor végeztek a tetemes mennyiségű ennivalóval, voltak hajlandóak újra tudomást venni a világról. Egy kis ejtőzést, pihegést követően, a kislány egy túrát erőszakolt ki lelkes nyaggatásával. Sok négyzetméternyi területet jártak be, mire úgy döntöttek, hogy ideje hazamenni. Visszamentek a kocsijukba, és belevesztek a délutáni délibábba.

- Azt hiszem, meg van, ami kellett. – nyújtózott egy kellemeset Mozart a gépe mögött.-

Azokkal a fölvételekkel, amiket gyártottatok, meg néhány műholdas képpel együtt már tudunk következtetni elég jól. – a monitorok fölvillantak, így a többiek is láthatták, hogy miről is beszél a srác.

- Az alaprajz ezek szerint megvan - bólintott Aiden elégedetten.

- Legalábbis egy része.

- Ezt hogy érted? – valamennyien felélénkültek erre a kijelentésre.

- Hát, ha megnézitek jobban a műholdfölvételt, szerintem rájöttök. Segítségképp, ezek  úgy rá vannak izgulva a földalatti kutatásokra, mint egy tranzisztoros rádió a mobiltelefonra!

- Biztos, hogy azok a labor földalatti részének a ketyszerei? – kérdezte Dwayne, rámutatva néhány pontra a képen.

- Ha csak nem a raktárépület padlófűtésének a szimmetrikus alakzatban elrepedt csövei, akkor igen!  Az őrök óránként váltják egymást, mégpedig egymás helyébe mennek, így nincs vak folt a rendszerükben. Külön vannak állandó őrhellyel biztonságiak, és vannak, akik mozognak, teljes lefedést biztosítva ezzel. Állandóan használt rádiójelet érzékelt a telefonotok, ami ráadásképp le volt kódolva. Vagyis állandó kapcsolatban állnak egymással. Ned-ék fölvételein tisztán látszik, hogy kamerák és riasztók vannak fölszerelve az őrök mellé, mintegy hátvédként. És ha jól megfigyelitek, mindig egy adott ösvényen járnak csak, vagyis valószínűleg a többit csapdák tarkítják. Baromi jó a védelem. Beszivárogni egyszerűen lehetetlen! Tisztára, mint a katonaság.

- Nem is akarunk beszivárogni! – mosolygott Ned. – Jobban tetszik a „rájuk törjük az ajtót” verzió.

- Az ott dolgozóknak meg vannak a nevei? – kérdezte Kyla. – egy újabb ablak ugrott föl.

- Azt hiszem, akkor most kéne elkezdeni a pletykálást. – mosolygott Ruby – De előbb alapot kell adni a pletykának!

- Már úgyis elkészültek a jelmezek – helyeselt Aiden.

- Namir – Kyla fölmászott a férfi nyakába – nem volna kedved elkapni az egyik ottani hapsikát? Az egyedüli kikötés az, hogy a szíve nem maradhat a testében. Azt égesd el valahol, vagy dobd a sakáloknak, vagy a Nílusba, ez már a te dolgod!

- Egyszerre csak egyet szabad elkapni – folytatta Ned, a húga instrukcióit - Ne vegyenek észre. Se a kamerák, se a riasztó, sem az őrök, de nem is kapcsolhatod ki őket!

- Nem kérsz kissé lehetetlent tőle? – Amber egyenesen Nam szemébe nézett, de nem vélt fölfedezni semmi érzelmet bennük. A barna szemek, jéghidegen néztek vissza rá, magukban hordva a halál feneketlen mélységét. Leginkább egy nagymacskára emlékeztette a lányt. Egyszer nézett farkasszemet egy fekete párduccal, akkor kapta el ilyen érzés.

- Nem kell aggódnod – karolta át Aiden, kizökkentve ebből a megmagyarázhatatlan érzésből – Ha valaki, akkor Namir meg tudja csinálni!

- Este indulunk! – mosolygott Ned – Elviszlek egy darabig, meg ha nem gond, meg is várlak! Aiden nagy gonddal kezdett a táskájában matatni.

- Én is megyek! – törte meg a hirtelen beálló csendet Ruby. Nesztelen léptekkel odalejtett a tatyóját rendezgető társa mögé, súgott neki valamit, majd az óriásra nézett – Amíg Nam dolgozik, addig én fedezlek titeket.

- És ezt hogy gondoltad? – kérdezte a szöszi.

- Kissé feltűnő, ha egy férfi órákig csücsül a kocsijába. Ez, azt hiszem, még itt is föltűnne valakinek. Ellenben, ha egy nővel kettesben tölti az idejét nos, azt nem mondom, hogy senkinek nem tűnik föl, de némiképp megszokottabb és mindennaposabb dolog.

- Te mázlista! – verte hátba Dwayne vigyorogva Ned-et. Paul csak cinkosul a kezébe  boxolt, majd átpakolta az időközben rejtélyes módon nyakába keveredő Kyla-t, bátyja vállaira. Mire besötétedett Aiden menetkészre varázsolta a párost. Igaz, kissé rosszul érintette, hogy Namir-t nem vehette kezelésbe, de a többieken kiváló munkát végzett. Koromsötét volt, mire a kis csapat elindult. Egy régi, de jó állapotú autóval[9] mentek a külvárosig.  Néhány kilométerre az oázistól, egy motel parkolójában Ned leállította a kocsi motorját, majd hátra nézett, de a Namir nem volt már az autóban.

- Hogy utálom, amikor ezt csinálja! – dörmögte.

- Te is mentél volna vele igaz? – somolygott a lány a sötétbe.

- Csak hátráltatnám – jött a sóhajjal egybekötött válasz. Halk jazz zene csendült föl a félhomályba, lágyan körbeölelve, magába zárva őket.

Ez idő alatt Namir, beleveszve az éjszakába, macska léptekkel osont a titkos kis oázis fele. Amint odaért, a fák árnyékába olvadva körbejárta az épületet. Itt-ott begurított néhány labdacsot. Azon az oldalon állapodott meg, ahol a Hold fényében a létesítmény árnyékot vetett. A férfi mozdulatlanul várt, mint egy prédájára leső ragadozó. Egészen a következő őrváltásig rátelepedett a tájra a monoton egyhangúság. A strázsa csere után azonban percekkel fehér füst ereszkedett környékre. Úgy tűnhetett, mintha a kémények kapcsoltak volna nagyobb fokozatra. A labdacsokra nem gyanakodott senki. A nagy füstben is ki lehetett venni a biztonságiak alakját. Namir mozgásba lendült. Megvárta, míg az áldozata vele egy vonalba kerül, majd nesztelen léptekkel a nyomába szegődött. Leutánozva pontosan a mozdulatait, láthatatlanná vált a ködbe, nem csak az emberi szemnek, de a kameráknak is. Jó néhány percig követte az őrt, majd egy üres injekciós tűt vett elő, egy kis levegőt szívott föl, és egy villámgyors mozdulattal a férfi verőerébe nyomta a levegőt. Mindez olyan sebességgel történt, hogy az őr föl se fogta a történteket. A nyakához csapott, mint amikor az ember egy legyet vagy darazsat hajt el magáról, majd ment tovább. Nem tudta, hogy meghalt. Megtett még néhány lépést, majd egyszer csak összerogyott. Nam elkapta a testet, majd végig járta a néhai tisztelet körét, és amikor egy pillanatra kikerült a kamera látószögéből, mozdult csak ki a szerepéből.  Lefektette a holttestet a földre, egy tőrt vett elő, apró bemetszést ejtett a hason, pont a szegycsont alatt. Nekote-t[10] húzott a kezére, és benyúlva a tüdő mögött, kimetszette a szívet a helyéről. A testet visszahúzta az őrjáratnak a vonalára, majd olyan hirtelen eltűnt, ahogy megjelent. Negyed órával később Ruby-ékat a szívroham kerülgette, mikor teljesen váratlanul az üléseik közötti nyílásba egy csurom véres kéz előrenyújtott egy még langyos emberi szívet.  Kis időbe telt, míg sikerült lenyugtatni a zaklatott kedélyeket, és visszaindulhattak a többiekhez. Mindenki éberen várta őket.  Amint megérkeztek, Kyla a bátyja nyakába telepedett, Ruby kissé morcosan bevonult a legsötétebb sarokba aludni, Namir pedig Aidenhez ment és szótlanul odanyújtotta neki a szívet. Merőben más fogadtatásban volt része, mint Nedéknél.  A srác kissé elpirult, miközben fölnézett a komoly, szinte már komor fekete szemekbe.

- Nekem? – suttogta reszkető hangon. Egy bólintás volt a válasz.

- Kissé morbid ajándék! – jegyezte meg Amber.

- Minta! – közölte Nam, még mindig a fiú fele nyújtva a kezét.

- A kettősigazság terméhez? – kérdezte Aiden. Megint egy bólintást kapott válaszul. Teljesen elérzékenyülve vette el a férfitól. Hihetetlenül boldog volt, hogy a másik gondolt rá.

- Ez egyszerűen elképesztő! – mosolygott rájuk Amber. – Szinte már a gondolatolvasáshoz közelít, ahogy kommunikáltok!

- Ne aggódj Élet, te is bele fogsz jönni idővel! – ölelte magához Dwayne a lányt.

- Akkor itt az ideje, hogy elterjesszük a félelmet közöttük! – Ned kezdett elemébe jönni. – Az a vírus pedig, aki ezt a pletykát elterjeszti, mi leszünk. Nem csak a gyárba, az egész városba szét kell szórnunk a legendát!

- Hogy gondoltad? – kérdezte a lány. Már meg se sértődött a „vírus” megnevezésen.

- Hogy indulnak el a pletykák? – kérdezte mosolyogva az óriás. – El kell mondani valakinek, olyan kikötéssel, hogy ez egy titok, és senkinek nem adhatja tovább! Persze mindezt úgy, mintha mi is csak úgy hallottuk volna valahonnan. Szinte biztos, hogy nem fogja tudni megállni, hogy mással ne beszéljen erről. Ez a legenda lesz az egész város, sőt ha nagyon ügyesek leszünk, nem csak a város beszédtémája. Így születnek a városi legendák! – vigyorgott büszkén.

- Charles? – kérdezte a húga. Bólintást kapott válaszul. – Király! Én benne vagyok!

- Mi is! – vágta rá Paul. Naná, hogy az ő képéről se lehetett volna erővel se letörölni a  vigyort.

- Mikre tanított még ezzel kapcsolatban az a vén lókötő? – kérdezte Ruby mosolyogva a férfit. Időközben fölkelt, és mintha a rossz kedvét is elfújta volna a szél.

- Wolfi, meg tudod tudni, hogy merre szoktak ebédelni az igazgatók? Helyesebben az egész napirendjük kell! Nem tudom, hogy a gépükön mennyi van ebből. Dwayne és Paul segíteni fognak, ha van a gépen, ha nincs erről adat, ti állítsátok össze a napirendjüket. Amber, te Ruby-val a takarító személyzet közé szivárogtok be, és ott terjesztitek a pletykát!  Namir, te a piszkos munkát kapod megint! Most már név szerint, fényképpel ellátott célpontokat fogsz kapni.

- Nam-ot tényleg erre akarod használni? – horkant föl Kyla nem túl beleegyezően. – ő nem a te személyes gyilkológéped! Ezt jobb ha nem felejted el!

- Nem felejtek el ilyeneket! – válaszolt rá a bátyja – de azt se felejtettem el, hogy a srácok hogy néznek ki! Minden este ott vagyok velük, és pontosan látom, ahogy még élnek és mégsem! Azt sem felejtettem el, hogy alapvetően miért rángattak ide minket ilyen drasztikus módszerekkel! Kis húgocskám, úgy sejtem, itt te vagy inkább az, aki elfelejtett dolgokat!

- És az a biztonsági őr miről tehetett ezek közül? – vágott vissza a lány kipirult arccal. – Azzal semmi bajom nincs, amíg a rosszfiúkat ritkítjuk, de az az őr miben volt bűnös? Hogy dolgozni kart?

- Az az őr abban volt bűnös, hogy ő ütötte le a barátainkat, és szállította el őket a laborba, hogy megöljék őket! – az óriás már egész közel volt a húgához, és le kellett hajolnia, hogy közvetlen közelről a lány szemeibe nézhessen. A többiek csöndben kissé megdöbbenve és zavartan figyelték a jelenetet. Amber oda akart menni, hogy megnyugtassa a testvérpárt, de Nam elkapta a karját, és megrázta a fejét.  – Komolyan azt gondoltad, hogy csak úgy találomra gyilkoltam meg valakit? Tényleg ilyennek ismersz?

- Talán azért lesznek ilyen gondolataim, mert sose avatsz be tényleg a dologba! Miért nem tudtam eddig erről, hogy ki volt az őr? Vagy hogy előre egyeztettétek a célpontot? Miért hagysz ki a dolgokból?

- Mert a húgom vagy!

- Szerintem magát okolja, hogy nem lehet olyan életed, mint a többi korodbelinek!  - kottyantott közbe Aiden.

- Ki a fene akarna olyan életet? De azt hittem a csapat teljes jogú tagjaként vagyok jelen!

- Úgy vagy! – mondta meglepően halkan Ned. – De a húgomként is! És mint a bátyád, nem akarom, hogy folyamatos rémálomban élj! Nem akarom, hogy olyan legyél, mint mi!

- Ezzel már kicsit elkéstél! – sóhajtott föl – Ha elfelejtetted volna, te lettél miattam ilyen, és nem én miattad! Ha én nem születek meg, akkor most egy jól menő kórház neves orvosa lennél! Miattam kerültél ebbe a világba! Arról nem is beszélve, hogy ha én nem akarom kirabolni annak idején Waldo-t, akkor nem is ismerjük meg őket!

- Halálra unnám magam! – mosolyodott el a srác, amint belegondolt.

- Ezzel én is így vagyok, szóval jobb, ha ezt észben tartod! Nem vagyok már gyerek!

- Azért, hogy a világ legjobb tolvajának a tárcáját le akartad nyúlni, majd meglepődtél, hogy elkapott… - itt a srác gonoszkásan elvigyorodott – van még mit tanulnod kölyök! – bele borzolt a húga hajába, majd visszafordult a laptop monitorja fele -  Hol tartottunk? Ja igen. Nam majd megkapja a feladatait, képpel, névvel, mindennel, illetve, hogy élve vagy halva van e rá szükségünk. Aiden, te elkészítesz minket, és szeretettel telve vársz minket haza! Arról nem is beszélve, hogy közbe vigyázol Wolfira! Én addig Murtadival megkeresem a tökéletes „Kettős igazság termét”. Ha megvan, Wolfganggal előkészítjük a terepet. Ti megtanuljátok a mítoszt, hihetően próbáljátok modernizálni. És ami nagyon fontos, hogy ne az igazgatókkal kezdjük a félemlítést.

 

A kocsma sűrű füstjében, fojtott hangon folyt a mesélés. A két idegen[11], akik nagy valószínűséggel testvérek voltak, szemmel láthatóan vérre menő kártyacsatát vívtak, de a fiatalabbnak valami pokoli mázlija volt. Valószínűleg ezért kezdett a fivére ennek a rémtörténetnek a mesélésébe. Ókori istenekről szólt, akik az ember szívét a halála után megmérték, és ha nem találták érdemesnek, vagyis elég nehéznek, akkor a szívét fölétették egy fura szörnnyel. A testvérpárt teljesen lekötötte a kártyaparti és a történet, így nem vette észre, bár abban a füstbe nehéz is lett volna észrevenni, hogy az egyik vendég a pult mellett, néhány lépésre tőlük, elsápadt és leizzadt. Ezzel egy időben az új takarító, egy kellemesen barna bőrű, néger lány, épp a munkához készülődött. Mint az már lenni szokott, nappal a dolgozóké volt a terep, éjjel viszont a takarítók vették át az uralmat ebben a vegyi üzemben. Most volt a lány első munka napja. Nem akármilyen ellenőrzésen meg miegymáson kellett keresztül esnie, hogy ide bekerüljön, de hála Wolfinak, minden simán ment. Amint belépett az épületbe, néhány lopott pillantással fölmérte, hogy itt még a kintiekhez képest is sűrűn vannak a kamerák. Nem minden sarokban, vagy fordulóban voltak, hanem két méterenként, a folyosó mindkét oldalán, lefedve ezzel a teljes teret. Egy vakfoltja sem volt. Persze egy takarítótól teljesen természetes módon, a lány először végig mosta a padlót, majd a falak következtek. A fűtő csöveket, miegymás fura huzaltokot, egyebeket, amiken meg tudott állni a por, végig takarította. Kicserélte az elromlott neonizzókat, és úgy sétált a létrával, mint egy szakaavatott festő. A szorgalma a következő és az azt követő folyosón sem lankadt. A többi takarító, aki az elejébe, mint minden újoncot, őt is bizalmatlanul fogadták, az est végére teljesen maguk közül valónak tekintették. Legalábbis a többségük. Persze az irigyebbek nem, de úgy tűnt, ez nem lombozta le. Kemény, megfeszített munkájának meg is lett a gyümölcse. Néhány nap elteltével, már nem kellett egyedül haza indulnia. Néhány társnője elkísérte egy darabig. Egészen a Halottak városáig mentek vele, de már elkapta őket a félelem, és nem mertek bemenni. Kissé el is borzadtak, mikor kiderült, hogy újdonsült barátnőjük itt lakik, de némelyikük szülei, vagy testvérei is ebben a részben találtak szállást. Ettől függetlenül, ha nem volt muszáj, akkor nem mentek vissza, vagy egyáltalán nem is tették be a lábukat oda.

Már legalább két hete dolgozott Ruby takarítóként a labornál, mikor végre hozzá kezdtek a bosszújukhoz. Az első kiszemeltjük az begyűjtő biztonságiak főnökének a titkára volt. Egy csomagot hozott neki a posta. (amit Ruby kézbesített ki) A férfi először félre rakta a szalaggal körbekötött apró dobozkát, majd úgy dél fele, mikor szünetük volt, került újra a kezébe. Mikor kinyitotta, hangos kiáltással hajította is el. Egy, már szikkadozni kezdő szív volt benne. A négy darab, pár centis kanopus edényt már észre sem vette, sem az apró Anubis szobrot. Persze az első ijedség elmúltával nagyon földühödött. A felelősét kezdte el kutatni ennek az „ízléstelen tréfának” . Még aznap este rátalált. Volt néhány jelentés, amit be kellett fejeznie, így tovább bent maradt, mint a többiek. Ült az íróasztalánál és azt vette észre, hogy a levegő kezdett lehűlni.[12] Wolfi átvette az elektromos rendszerek fölött az irányítást, és a légkondit kissé följebb kapcsolta. Mikor már elég hűvös volt az irodában, Paul hangtalanul kinyitotta az ajtót, és néhány füstbombát gurított be.  Egy-egy szisszenéssel kezdték el magukból ontani a hófehér füstöt. A villany először csak villogni kezdett, majd teljesen lekapcsolt.  Mikor magától visszakapcsolt az asztali lámpája, a fényében megpillantotta a nem rég eldobott csomagocska tartalmát. Az apró kanopus edényeket, mellette Anubiszt, és egy újdonságot. Egy patikai mérlegszerűséget a sakálfejű szobor előtt, az egyik serpenyőjében a szívvel.  A férfi rettegve, halálra válltan ült a székében. Mozdulni sem mert, főleg mikor kibontakozott a füstből a sakálfejű szobor eleven mása. Elkezdett szédülni, majd elsötétült előtte a világ. 

            - Srácok! – szólt ki Anubisz, meglepő módon angolul a folyosóra, mire néhány gázálarcos alak nyomult be a terembe. Ketten, a két legnagyobb a férfi magatehetetlen testét kapta föl, és vitte ki, míg a kisebbek a takarításhoz láttak neki, és egy jó félóra alatt semmi nem maradt az élő lidércnyomásból. Eközben a srácok egy mikrobuszhoz vitték áldozatukat, majd összeszedve a kis csapat többi tagját is, elindultak.  Kanyargós úton mentek, ami a sötétben csak még félelmetesebb volt.  Egy sziklába vájt barlangba parkoltak be, majd gyalog még beljebb mentek.  Pár apró mozdulattal kinyitottak egy ajtót, és oda vitték be a férfit. Fáklyák, és jó néhány gyertya gyulladt föl, hála Ozirisznek[13]. Miután föllobbantak a fények, a többiek is besétáltak a teremben. A srácokon már rajtuk voltak a jelmezeik. Wolfi is beüzemelte a ketyeréit, minek hála megjelentek a bírák is, teljes életnagyságban. Mondhatni valódi mestermű volt valamennyi. Egyenként kidolgozott, légies, mégis valóságosnak tűnő alakok trónoltak, pár centire a föld fölött ülve.  A titkár egy szépen kifaragott székhez lett láncolva. Persze a szék a faragáson belül egy acélvázzal büszkélkedhetett, ami a földhöz volt rögzítve, de ezt csak a beavatottak tudhatták, kívülről nem látszott. A falakon élénk színű festmények voltak láthatók. Mint kiderült ezek a festmények Amenhotep hősies tetteiről, és isteni nagyságairól szóltak, amik nagyon nem illettek az igazság terméhez, de őszintén remélték, hogy áldozatuk nem művelte túl magát, és nem tud hieroglifákat olvasni. Amint a szerencsétlen magához tért, el is kezdődött a játék. Az első, amit az áldozat megpillantott, egy hatalmas trón volt. Csak ez után pillantotta meg a rajta ülőt. Egy óriásnak is beillő férfit tökéletes arccal, tökéletes alakkal. Az egyedüli, ami nagyon nem volt rajta tökéletes, az a színe volt. A bőrének a színe bármelyik halottnak kiválóan állt volna, de egy élőn? Márpedig ez az alak elég elevennek nézett ki hullafoltok ide vagy oda. A trónon ülő férfi előtt ekkor letérdelt egy másik alak. Gyönyörű, dallamos hangon mondott valamit óegyiptomi nyelven. Amikor végzett, a rossz színben lévő társa bólintott felé egyet, majd fakóbarna szemeit az ő szemeibe fúrta. A háttérben a semmiből negyvenkét alak jelent meg, és anélkül, hogy megszólalt volna, meghallotta a saját hangját. 

"Nem követtem el bűnt az emberek ellen

Nem nyomorgattam háznép(em)

Nem követtem el bűnöket az Igazság helyén [...]

Nem káromoltam Istent

Nem szegényítettem a szegényt (…)

Nem éheztettem

Nem okoztam sírást

Nem öltem

Nem adtam parancsot ölésre

Senkinek sem okoztam szenvedést..." [14]

Lélegzet visszafojtva hallgatta a saját vallomását. Amint befejezte, Anubis odaállt mellé, és jéghideg kezét a mellkasára, majd szúró fájdalom hasított a oda, ahova a sakálfejű alak keze ért. Beszorított szemekkel, összeszorított fogakkal próbált meg tűrni, bár a félelemtől majd eszméletét vesztette, és a hányinger is kerülgette. Amikor újra kinyitotta a szemeit, elszörnyedve látta, hogy Anubis kezén egy véres szív dobog. Lepillantott a mellkasára, de a vértől semmit sem látott. Ez volt az a pillanat, amikor újfent elájult.

- Azt hiszem nála ennyi volt! – szólalt meg angolul Ozirisz, majd a halottak istenéhez nagyon nem méltóan leugrott a trónjáról és egy injekciós tűt elvéve az időközbe hozzá siető húga kezéből, szakszerűen beadta azt az eszméletlen férfinak.  – Akkor jöhet neki a második felvonás.

Aiden hennával fölszerelkezve érkezett, és rajzold egy tollat ábrázoló hieroglifát pont arra a helyre, ahol Dwayne egy picit megvágta, imitálva a szívkivételt. Ez a jel, mint egy emlékeztetőként funkcionált, a kis seb eltakarásáról nem is szólva. A férfit visszafuvarozták az otthonába, ágyba fektették, mintha csak este a szokásos módon aludt volna el, kissé megfestettek néhány üveget a lakásban, olyan festékkel, ami csak UV fénynél látszik, beszereltek néhány UV lámpát, olyan elrejtve, mint egy rejtett kamera, és már mentek is.

- Az első ártatlan emberrel megvolnánk a szervezetből! – jelentette ki mosolyogva Ruby.

- Igaz is, hányan vannak még olyanok, akiket el akarunk ijeszteni? -  kérdezte Amber Wolfitól.

- Tíznél kevesebben! – jött a meglepő válasz. – Ha a takarítószemélyzetet nem számoljuk, hisz ők nem mehetnek le a föld alá.

- Oda valóban külön brigádot alkalmaznak! – helyeselt Ruby – vagyis a takarítókat békén hagyhatjuk.

- Elég néhány szellem, hogy elriasszuk őket, vagy kicsit komolyabb kell? – érdeklődött Ned, miközben épp a hullafoltjait törölgette le.

- Nem egy együgyű népség, bár a Halottak völgyébe nem szívesen jönnek be. De mivel takarítók, szerintem Wolf kis kütyüit lehet megtalálnák! Szóval valami másra lenne szükség!

- Szabadság. – szólalt meg Kyla bátyja vállán csücsülve – Bent vagyunk a szervezet rendszerében nem? Küldjük el őket aznapra szabadságra, és a csúnya bácsikat-néniket hívjuk be, akik az alsó szinteken dolgoznak! Nem kell ijesztgetni, és mindenki jól jár. Mi is, meg ők is.

- Hugi, te néha zseni vagy! – vigyorodott el az óriás – Wolfi, szerinted ez megoldható? – fordult a srác felé, aki, naná, hogy épp az egyik gépe előtt csücsült, és nagyba koncentrál.

- Azt hiszem igen. – motyogta föl se pillantva a monitorról.

- És nem csak néha Bátyós, én mindig zseni vagyok! – vigyorgott a kislány magabiztosan. A testvére csak szeretettel beleborzolt a hajába.

- „Különös esetekről számolnak be Kairó városából többen is!” – Unottan ásított Paul  egyet, miközben megnyomta a távirányítót. – „ Vajon tényleg Ufókat láttak azok a szemtanuk, akik egymástól függet…” – egy újabb kapcsolás – „ Az ősi istenek visszakövetelik az őket hajdanán körül övező tiszteletet és áldozatokat?”  - A képernyő elsötétedett, miközben a Szöszke egy újabb hatalmas ásítás kíséretében lehajította a távirányítót maga mellé, majd egy saját buksisimi közepette föltápászkodott a helyéről és kiment egy pohár vizet cserkészni magának. Kómásan majdnem átesett Amberen, akit konkrétan az ajtaja előtt nyomott el az álom. Álmosság ide vagy oda, a szobába lépési tilalomról nem is beszélve, a férfi mosolyogva emelte föl a küszöbről a nő apró testét, és óvatosan lerakta arra a kanapéra, ahol pár perccel korábban még ő trónolt. A kis helyiségben is alig lehetett mozdulni. Puskapor, illata lengte körbe a teret, és a különböző robbanóanyagok mindent beterítettek. Előző nap nagy gondosan készítette elő a pirotechnikát a következő feladatukhoz. Na meg persze élte ki titkolatlanul a piromán hajlamait. És ilyenkor mindig tiltott zóna volt a szoba, ahol dolgozott. Véletlenül se robbantsák fel a többiek, akik fele annyira sem értettek hozzá. De most kivételt tett.  A kabátkájával betakarta az alvó lányt, maga pedig immár tényleg harapni való után nézett. Miután magáévá tett egy általa nem ismert, de ehetőnek titulált szendvicset, és a szomját is oltotta, visszament, és leült a lány mellé a földre, rákönyökölve a díványra és egy darabig a csak figyelte Ambert, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve le is fotózta jó néhányszor, végül maga is oda aludt mellé. Dwayne-re ébredtek,  aki miután hiába kopogott, beengedte magát. Mosolyogva figyelte őket, majd a telefonjával meg is örökítette az emlékezetes pillanatot[15] végül megrázta a srácot. Paul egy elég hangos csattanással terült el a földön ijedtében, erre a becsapódásra pedig már Amber is fölriadt. Egy dobókés villant a kezében, és csak azért nem hajította el, mert még időben fölismerte Dwayne-t.

- Jó reggelt Hercegnő! – mosolyogtak rá a srácok egyszerre. Ekkor kezdte csak fölfogni, hogy hol is van.

- Mi történt? – nézett rá a szöszkére, aki egy fülig érő vigyor kíséretében válaszolt.

- Itt aludtál a küszöbömön, szóval elraboltalak.

- Aranyosak voltatok, ahogy itt húztátok a lóbőrt! – mosolygott Dwayne is kissé önelégült fejjel -  Mellesleg meghoztam a töltényeket! – mutatott a vállán lévő táskájára.

Le is tette a földre az iskolatáskának is simán beillő tatyót, majd kinyitotta. Ömlesztve voltak benne a legkülönbözőbb kaliberű lövedékek, és a hozzájuk tartozó tárak.

- Ezek mihez kellenek? – kérdezte a lány, miközben épp eltűntetett néhány vékony, hajlékony, de nagyon erős húrt.

- Pici bombát szerelünk bele. – mosolygott a szőke, miközben már kezdte is szétszedni az egyik töltényt.

- Amolyan robbanófeje lesz, ami hogyha becsapódik valakibe, utána robban is egy kedveset. Mozart-nál van a másik adag. Ő pedig épp okos töltényeket gyárt. – magyarázta Dwayne, miközben maga is bele kezdett a „szerelésbe”

- Okostöltény?

- Olyan, ami kormányozza magát. Csak ki kell jelölni neki a célpontot, és követi, míg be nem csapódik. Mint egy nyomkövető rakéta, csak miniben. Van benne egy kis elektromos rendszer, ami ezt az egészet felügyeli. Érzékeli a saját sebességét, a szélerősséget, irányát, és a célpontot. Persze ezek fényében kiszámolja a saját röppályáját, és korrigálja, ha valami nem optimális. Van benne egy aprócska kis kormányzó lapát, amivel még kanyarodni is tud! – úgy tűnt Dwayne nagyon lelkes volt emiatt a lövedékfajta miatt.

- Most komolyan! Látod milyen egy unalmas fráter? – nevette el magát Farenheit – Ilyesmit magyarázni lányoknak! Mintha én a C4-et vagy a TNT-t kezdeném el neked részletesen elmagyarázni! Ne aggódj, nem fogom! Szóval – itt egy játékos kis sallert helyezett el a tárása kobakjára – tanuld meg, hogy hölgyek társaságában nincsenek okos töltények, sem robbanófejes töltények! Főleg nem ilyen részletesen!

- Nekem magyarázhatjátok, mind a kettő érdekel! Annak idején alap szinten engem is kiképeztek a bombák hatástalanítására, és nem is voltam belőle olyan szörnyű – mosolyodott el a lány, miközben egy tekercs zongorahúr szerűséget a cipőjének a talpába rejtett. Nem tudom, le lehet-e írni, miként ragyogott föl a srácok arca erre a kijelentésére, miközben tényleg mesélésbe fogtak.

Eközben a szomszéd helyiségben Ruby ügyködött nagyon. A szoba hasonlított Paul szobácskájához. A kissé nomád körülményekhez képest kiváló labort dobott össze a lány, és most felettébb elmélyülten alkotott valamit. Persze nyakig és azon túl is védőfölszerelés volt rajta. A többiek fegyvereket tisztítgattak a harmadik szobában. Úgy nézett ki az a terem, mint egy pengeszaküzlet, már ha létezik ilyen. Kyla a katanáját élesítette Namir mellett, aki hasonló műveleteket végzett a tőrjein. Bár ő is beszerzett egy szamuráj kardot. Ned néhány boxerrel büszkélkedhetett, és éppen ezeket a kis remekbe szabott darabokat fényesítette ki. Miután Amber is megunta a kis töltények születésének a figyelését, ő is csatlakozott a pengés csapathoz. Wolfgang kint, egy kisteherautót szerelt éppen. A kocsiban nem volt egy ülés sem, ellenben egy kamerát szerelt épp bele a srác, pont a vezetőülés helyére. A kamera egy joystick-kal mozgatható volt, vagyis még szét is lehetett nézni vele. Egyszóval mindenki a másnapi kiruccanásra készült. Az elmúlt hónapot azzal töltötték, hogy azokat a dolgozóit a laboratóriumnak, akik mit sem tudtak a cég mocskos üzelmeiről, elijesszék a terepről. Nem akarták őket bántani, és valahogy el kellett távolítani őket a veszélyzónából.

Ennek köszönhetően pedig az utóbbi időben újfent isteneknek, szellemeknek, vagy csak szimpla szörnyeknek adták ki magukat. A siker kirobbanó volt. A szegény áldozatok vagy ünnepelt sztárok lettek néhány napra a média által, vagy komoly traumaként fogták föl, és a szobájukból se nagyon mertek kilépni. A rendőrség elképesztő erőket mozgatott meg, hisz nem csak a média nyomását érezhették magukon, de a gyógyszergyártó cég is minél előbbi eredményeket követelt.

Mozart betoppanása rázta föl a kis csapatot. A kölyök kezet mosott, majd le is ült a gépe mögé. 

- A takarítóbrigádot lerendezted már? – kérdezte Ned, miközben mind a két kezére fölpróbálta a boxerét. Speckó fegyver volt, ugyanis a végén egy penge volt az egyiknek.

- Az a rész már le van zsírozva! – élénkpiros színben játszó kaméleonját a vállára ültette, majd pötyögni kezdett a kis gépen. – Annyira élvezem, hogy innen is elérem az otthoni rendszeremet. Köszönet a chipért! – biccentett a testvérpár fele, de ők nem is igazán hallották meg. Már nagyon a levegőben érződött a másnapi harc előíze.

 

[1] Az alvilág szörnye. Harmadrészt krokodil, harmadrészt oroszlán, harmadrészt víziló.

[2] A forrást nem volt hajlandó megnevezni, hiába követelte tőle Paul.

[3] A halottak ura

[4] A balzsamozás istene

[5] A bölcsesség és a Hold istene. Amikor megmérték a halott szívét, ő jegyezte föl az eredményt.

[6] SR-71 becenevén Black Bird

[7] Egy rendező volt ez a haver, aki az egyik kellékeket tároló helyét takarította ki a srácok kedvéért.

[8] Egy orvvadásztól vették a sakálfejet, amit azon nyomban el is kezdtek kikészíteni.

[9] A kocsi eredete elég bizonytalan volt. Épp úgy származhatott autókölcsönzőből, mint a szomszéd parkolóból. Akárhonnan is volt, Paul lelkén száradt.

[10] Japán fegyvertípus. Apró acélkarmok, amiket az ujjak végeire húztak.. Közelharcokhoz használták őket. Méregbe mártva különösen halálos fegyvernem volt.

[11] Remélem, nem kell mondanom, hogy Dwayne és Paul volt a két idióta…

[12] A takarító brigád nem tudott időben odaérni, ugyanis egy baleset volt a környéken, és ezért le kellett zárni az utakat. Ráadásul a baleset okozója, Ned és Namir nyomtalanul eltűntek. Csak a két kiégett autó és a rengeteg vér, meg néhány pisztolytöltény maradt utánuk. (a vér annak a kacsának volt a vére, amelyik szivét elpostázták, a többi részét pedig megették…)

[13] Persze lehet, hogy a régi istenek fogták volna a fejüket, ha látták volna, hogy modern utódjuk miként szerencsétlenkedik egy öngyújtóval, miután a gyufákkal nem ért el sikert.

[14] Részlet a Halottak Könyvéből

[15] Igen, a mániájuk, hogy fényképezgetnek, majd ezzel zsarolják a másikat. Valahogy mégse vesztek eddig még össze emiatt.