Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.01.04

Második fejezet

Meleg kávé illatra ébredt. A reggeli nap tündöklése bearanyozta a szobáját. Szép lassan és óvatosan lopakodott a tudatába, hogy az ágyán fekszik, méghozzá ruhástól. Már több mint egy hete nem történt vele ilyesmi. Amíg a túszejtő rosszfiúkat üldözte, rendszerint az íróasztala mellett kapta el a reggel.  Jól esően nyújtózott egyet, majd ki téblábolt a konyhába a kellemes illatot követve. Igor tüsténkedett a tűzhelynél és remek reggelit kanyarintott épp az asztalra.
- Jó reggelt – motyogta Amber két ásítás között.
- Jó reggelt. Bírtál aludni?
Bólintást kapott csak válaszul. A lány megbabonázva meredt a kajára. Alvajárók módjára ült le az egyik székre és egyre növekvő türelmetlenséggel kezdte fogdosni a bögréjét. Az önkéntes és igen csak nagydarab konyhatündér sokat sejtető vigyorral rakott egy adag pirítóst meg tükörtojást társa majd saját tányérjára.
- Jó étvágyat – ült le maga is. A lány túl kómás, és éhes volt, hogy válaszoljon, csak helyeslően mormogott.
Csöndben fogyasztották el az ételt, majd kicsit sietősebb tempóban rendbe szedték magukat és mentek vissza az irodába dolgozni. Az elsők között érkeztek és ezt egyikőjük sem igazán bánta. Kicsit kilógtak ugyanis a többiek közül. A jellemükkel, az életfelfogásukkal, és a munkamódszereikkel egyaránt. Noha a közvetlen munkatársaik már megtanulták tisztelni a lányt, a távolabbi dolgozók még a mai napig azt találgatták, hogy miféle protekcióval, vagy szívességgel sikerült a lánynak bekerülnie a csapatba. Amíg a többiek arról pletykáltak, hogy miként kettyintett a főnökkel, az előléptetés reményében, addig ő nem törődve a rágalmakkal, keményen dolgozott az ügyein és sorra meg is oldotta őket. Szép lassan a profik közé küzdötte magát, alig huszonhat évesen. Persze ezzel igazolni látták a többiek a teóriáikat.  Elejében csak Igor ismerte el a lány tehetségét, és volt hajlandó vele együtt dolgozni. Aztán szép lassan kivívta a lány a többi közvetlen munkatársa elismerését.
Amint megérkeztek, gyorsan beüzemelték a gépeket és azon nyomban bele is merültek a hatalmas információ mennyiség böngészésében. Amber a hónap eltűnt lányainak a fotóit nézte végig egyenként. Megdöbbentő eredményre jutott. Másik tizennégy lányt talált az adatbázisban az olyan jól ismert nyaklánccal a nyakában. Valamennyi megoldatlan maradt. Tovább kutatott még régebbi akták között . Újabb áldozatok kerültek elő, újabb megoldatlan ügyekként. Mivel senki nem talált összefüggést, mindet más nyomozó kapta. Aznap délutánra már együtt ült az összes érintett személy.
- Mit akarnak tőlünk?
- Remélem komoly oka volt, hogy ide rángattak!  - Az épp aktuális melójuktól, vagy kártyapartijaiktól, netalán nőjük mellől, egyszóval személyes szabadságuktól (ha csak időlegesen is) megfosztott kollégák nem voltak túl rózsás hangulatban. Ambert ez szemmel láthatóan kicsit sem hatotta meg.
- Uraim – rajta kívül csak férfinyomozók foglaltak helyet a teremben – mindenekelőtt egy nyakláncról kell megkérdeznem önöket.
A közfelháborodás immár gigászi méreteket öltött. Csak Igor személyes varázsának volt köszönhető, hogy a lincs hangulat nem fajult tettlegességgé. Kellemesen mély orgánuma önmagában is nyugtató volt és figyelmet követelt egyszerre. 
- Egy közös pontot találtunk az eltűnt személyek között. – a termen izgatottság futott végig. – Ez pedig az előbb említett nyakék. Nem biztos, hogy valóban fontos, de túl sokszor találkoztunk vele ahhoz, hogy véletlennek könyveljük el. Ezért szeretnénk, ha beavatnának bennünket is az ügyek részleteiben.
A kis beszéde végére már engedékenyen, sőt engedelmesen avatták be őket a részletekbe, ők pedig jegyzeteltek szorgalmasan. Maguk a vendégnyomozók is meglepődtek a hasonlóságokon. Estére már össze is szedték az esetek közös vázát. Adott egy egyedülálló magányos lány, aki vagy a szüleivel él, vagy teljesen egyedül. Megismerkedik egy férfival, akibe rövid úton bele is szeret. Rendszeresen találkozgatnak, majd szíve választottja egy nyaklánccal lepi meg. Ezután egyik napról a másikra egyszer csak eltűnik. 
   Mire idáig jutottak, a büszkeségükben csorbát szenvedett kopók nagylelkűen megbocsátottak társnőjüknek. Sőt odáig jutottak a samaritánusi cselekedetekkel, hogy még azt is hajlandóak voltak elismerni, hogy Igor jól járt ilyen segítővel. A „házigazdák” sokat tudóan összevigyorogtak. Leghamarabb csak vacsoránál sikerült beszélniük egymással. Beültek egy vendéglőbe és kellemes jazz zene mellett lazítottak.
- Komolyan mondom, elmehetnél óvóbácsinak – mosolygott gonoszkásan a lány.
- Ha leszel a dadus néni – vágta rá Igor gondolkodás nélkül.
- Akkor nyitunk egy bölcsit vagy óvodát. Esetleg pszichiátriát. Első pácienseknek máris tudnám ajánlani figyelmedbe drága észlénykéinket. Az első csoportot már ki is tennék. … Szerinted mi lehet az a nyaklánc?
- Amber ma már dolgoztál eleget!
- De tényleg! El nem tudom gondolni, hogy milyen céllal hozták ezt össze.
- Majd holnap gondolkodunk rajta! Most inkább haza kéne valahogy keverednünk, nem gondolod?
- Ittál?
- Sört.
- Én konyakot.  Akkor mit szólnál egy taxihoz?
- Lemerült a telefonom.
- Az enyém meg már egy ideje csak fogadni képes…
- Mit szólnál, ha gyalogolnánk?
- Van nem olyan messze, mint a ház, egy parkolójuk. Odáig esetleg! – Amber hajthatatlan volt. Igaza is volt. Alig sétáltak le pár sarkot és meg is találták a sofőrök titkos bázisát. Végig mentek a kocsik között, hátha valamelyik el tudja vinni őket. Egyszerre csak az egyik ablakon Amber bekopogtatott és egy sugárzó mosollyal rávette a sofőrt egy fuvarra., ám nem az otthoni címét adta meg. Pár utcával eltolta az úti célt. 
- Apa – szólt ki a lány a kocsiból Igornak – Biztos nem tudsz még jönni?
A férfi hirtelen köpni-nyelni nem tudott, de azért válaszolt. Kezdett hozzászokni a lány fura dilijeihez.
- Kicsim még egy darabig maradnom kell. Amolyan üzleti ügy, de nem untatlak vele. Nem sokára én is utánad megyek, addig is vigyázz magadra. – Ebben a percben látta meg a visszapillantóra fölakasztott vékony aranyláncot, rajta a már oly jól ismert medállal. Becsukta a kocsiajtót. Még integetett is. Ám amint eltűntek a látóhatárról, azonnal pattant be a legközelebbi autóba és nem túl legális módon elkötve azt már hajtott is utánuk. Eközben a lány látszólag kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. Mintha el is aludt volna. A valóságban a félig lehunyt szemhéja alól figyelte a sofőrt ugrásra készen. A férfi egy darabig csak az utat figyelte, ám szép lassan fölkeltette az érdeklődését a hátsó ülésen alvó, védtelen utasa. Egy idő után már a visszapillantóból nézte a lányt. Egyáltalán nem volt feltűnő, ahogy csinálta. Miután a „terepszemlével” végzett, megszólalt.
- Hosszú volt a nap?
Amber eljátszotta, hogy fölriad, majd értetlenül néz szét. A sofőr megismételte a kérdést.
- Hát, ha hosszú nem is, fárasztó mindenképp.
- Dolgozik már?  Vagy csak buli volt?
- Egyik sem. Csak Apukámat kísértem el egy megbeszélésre. Munkát keresek, szóval futkározhatok eleget!
- Mégis milyen fajta munkát szeretne végezni?
- Kérem, ne nevessen ki, de a táncolás az életem! Persze ezért sokan megszóltak már…
- Már miért nevetném ki? – idő közben megérkeztek az adott címre. – Mint sofőr sok mindenkit ismerek – egy névjegykártyát nyújtott a lánynak. – Ha tényleg táncolni akar, akkor őt ajánlom figyelmébe. Keresse föl nyugodtan.
Mielőtt Amber elvehette volna a lapocskát, még előkotort egy tollat és valamit a hátára firkált.
- Köszönöm a tippet – kaparintotta meg végre a kártyácskát és gyorsan kimenekült a kocsiból. A taxi megvárta, míg bement a házba és csak azután hajtott el.
A lakás valós gazdája, egy idősödő férfi, kitörő lelkesedéssel fogadta a nem várt vendéget, felesége már kevésbé. Amíg hangos civódásba kezdtek, a hívatlan látogató szép csönden eloldalgott. A hátsó ajtón távozott, és amint meglátta a morgó ebet, föladva lopakodó terveit, gyors sprintben, szinte repült a kerítés felé. Rekordidő alatt jutott fel a tetejére, majd a saját kertjében már komótosan ereszkedett a pázsitra. Kutyája már lelkendezve várta. Leporolgatta magát, lecsillapítgatta háborgó lelkét és besétált a lakásba. Nem sokkal utána érkezett Igor is. Nem részesült könnyes és nyakbaugrós fogadtatásban. Mire beért, Amber már bőszen telefonálgatott. Kicsit később egy halom papírral, egy laptoppal és egy elégedett vigyorral huppant le a lány a kávéja mellé.
- Elkaptam a töküket! – mosolygott jókedvűen a társára. 
A hegyomlásnyi férfi a mellette gyereknek tűnő lány lábaihoz telepedett. Így is kiválóan látta a képernyőt.
- Elmondok neked egy mesét. Ha bármi hasonlóságot mutat a való élettel, azt fogd föl a véletlen fura közjátékának! – itt a mesélő gúnyosan elmosolyodott – Szóval a történet a következő. Főszereplőnk egy lány. Mivel számunkra ő nagyon fontos, ezért én kiragadom a névtelenség tömegéből és Jane-nek nevezem el. Tehát Jane barátnőnk nem rég végzett egy egyetemen és még nem sikerült sehol elhelyezkednie. Aztán egy napon, amikor már a kétségbeesés mocsarába ragadt bele majdnem, tündérmesébe beillő csoda történt vele. Összefutott egy emberrel, aki pont olyan melót tudott neki ajánlani, amilyet álmaiban is szeretett volna. Ehhez csak annyit kellett tennie, hogy találkozik jövendő főnökével. Ebben eddig nincs is semmi zavaró. Mikor a lány megjelent az első „randin” a főnök személyében egy észveszejtő pasast talált. Álom hapsi, álom meló, túl szép, hogy igaz is legyen. Felettese elragadó volt éjjel-nappal. Mikor kapcsolatuk komolyabbra fordult, mondhatnám úgy is hogy révbe ért, a férfi egy nyakékkel lepte meg szíve választottját. Az előbb említett becses darab egy vékony aranyláncból és két egymásba fonódó gyűrűt mintázó medalionból állt. A lány ámuldozott, ájuldozott és teljes elaléltságába kedvese nyakába vetette magát. (Vagy valami ilyesmi.) Ettől kezdve Jane számára szebben sütött a Nap, neki csiviteltek a madarak, és egyéb rózsaszínömlengésekkel kényeztette a világ.  Ám az örömbe nemsokára ürüm is keveredett, vagy inkább mindig is ott volt, csak a „színezett szemüvegen” keresztül nem látta. És milyen megalázó módon lett vége a tudatlanság korának! Egyik alkalommal a galambszerű turbékolásuk közben, az irodába libbent egy nem hétköznapi szőkeség. Egészen mini ruha tapadt, a kórházakba tökéletesített alakjára. Hosszú műszempilláival alulról pislogott a férfira, miközben affektálós hangon előadta mondandóját. Szinte olvadozott a férfi láttán. Jane-ünk szívét összefacsarta a maró féltékenység, de nem szólt egy szót se, hisz ő is tudta, milyen szívdöglesztő a pasas, nem tehetett róla. Mikor azonban pár nappal később olyan üzeneteket és képeket talált párja telefonjában, amiket a legjobb szándékkal sem lehetett félreérteni, bensejében dörgedelmes vihar támad.  Persze amint alkalma nyílt rá, hangot is adott nem tetszésének. Amikor a férfi nem tudott kielégítő magyarázattal szolgálni, hősnőnk rövid úton kiadta az útját. Dühtől felindulva maga is távozott az épületből, munkahelyről egyaránt. Megszakított minden kapcsolatot az álhatatlan alakkal. Talált egy szerényebb munkahelyet és melóba folytatta a bánatát. Mindentől megszabadult, ami a férfira emlékeztette, egyet kivéve. A nyaklánc a boldog időket jutatta az emlékezetébe, ezért azt megtartotta. Szorgalmasan dolgozott, kezdett szörnyű szívfájdalmából is kilábalni, mikor egyik napról a másikra egyszer csak eltűnt.
- Hülyének tűnök, ha nem igazán értem, honnan szedted ezt?
- A taxi, amiben utaztam haza. Hamis biztonságérzetemnek és a kissé becsiccsentett állapotomnak hála elbóbiskoltam az úton. Míg aludtam a sofőr megszemlélte a külsőmet elég alaposan, majd fölébresztett és alig észrevehető nyomulással, ám annál nagyobb manipulációs készséggel kiszedte belőlem, hogy milyen vad szenvedéllyel vágyom a tánc után. Azt, hogy könnyen kikotyogtam utólag az alkohol számlájára írom! Szóval Miután meggyőztem róla, hogy életem egyetlen értelme, hogy táncolhassak, előkotort valahonnan egy névjegykártyát azzal a megjegyzéssel, hogyha tényleg ezt akarom csinálni, akkor keressem fel a kártya tulajdonosát. Mivel én azt gondoltam, hogy „ugyan már mit veszthetnék vele, ha nem tetszik legfeljebb nem vállalom” már holnapra tető alá hoztam a randit. És valamiért van egy olyan érzésem, hogy egy igazi szívtörő férfiember fog rám várni a kávézóban. Mit gondolsz?
- Épp abba reménykedek, hogy tisztába vagy azzal, hogy mit csinálsz!
- Ha véletlenül meg is tántorodnék, hát ott leszel te, a testi-lelki atyai jó barátom, hogy észhez pofozz.
- Ha sor kerülne rá, ígérem, helyre raklak. Szóval csak okosan!
- Igenis főparancsnok úr! – Amber komikusan szalutált, majd a kávéjával elment aludni. Igor is elpakolta magát másnapra.
 
 
          A nagy nap reggelén éktelen ricsajra ébredtek. A telefon sivalkodásához a csengő is társult. Reggel fél négy volt. És ha ez a kórus még nem verte volna ki őket az ágyból, egy kamion is heves dudálásba fogott. Valószínűleg az egész utca fölriadt. Totál kómásan tántorogtak az ablakhoz. Egy nő türelmetlenkedett az ajtóban, gyanús csomagot szorongatva. Igor keserűen fölnyögött mikor megpillantotta. Amber megértően megpaskolgatta a vállát.
- Én fölszívódok, amíg az exed a tiszteletét teszi. Csak annyit kérek, hogy ne törjön, zúzzon és a pakkját mindenképp kint kell hagynia. – Azzal fogta a laptopját, egy rakat aktát, meg egy bögre kakaót és fölvonult a padlásra, maga után húzva a létrát. 
A férfi eközben fölkapott egy fürdőköntöst, rendbe pakolta az ágyakat és óvatosan az ajtóhoz ment.
- Mit akarsz? – kérdezte ajtónyitás nélkül.
- Beszélnünk kell.
- Lássuk csak. Addig esélytelen, míg csönd nem lesz. Vagyis elhallgattatod azt a förtelmes dudálást és leveszed azt az édes kicsi tenyeredet a csengő gombjáról, ugyanis nem támaszkodónak lett odarakva. Ja és a csomagodat is megköszönném, ha kint hagynád!
- És ha nem?
- Nekem úgy is jó! – ezzel elcsoszogott. Rendíthetetlen nyugalommal kezdett neki a reggeli gyártásához. Pár perc múlva a pirítós és a tükörtojás vígan illatozott a serpenyőben. Igaz, a főzőtudománya csak eddig terjedt, de ezt remekül csinálta. Már épp nekilátott volna a falatozásnak, mikor hirtelen csönd támadt. Nyomasztó, vihar előtti csend. Hatalmas sóhajjal megint az ajtóhoz ment.
- Most már bemehetek? - Kinyitotta az ajtót, de a biztonsági láncot nem akasztotta ki.
- A táska?
- Leraktam.
- A ház sarkához, ha be akarsz jönni.
- Nem bízol bennem?
- Nem.
A nő ezt az óhajt is teljesítette, így bebocsátást nyert. Gyanakvóan körbekémlelt a lakásba, de nem látta jelét, hogy rajtuk kívül más is lett volna ott.
- A nőd hol van? – kérdezte epésen.
- A kim? – Igor meglepetésében félrenyelt.
- A kis szajhád? Vagy nem az övé a kégli?
- Nem hiszem, hogy közöd lenne az életemhez!
- Mindig elviselhetetlen voltál – sziszegte az ex. 
- Örömmel hallom – nyugtázta a férfi, majd megpróbálta immáron köhögés nélkül folytatni a félbehagyott reggelit. Félszemmel a vendégét figyelte, de nem szólalt meg. Nem is volt rá szükség, beszélt ő helyette is.
- Azért az érdekes, hogy rögtön a válásunk után volt hová menned!
- Biztos örültél volna, ha az utcára kerülök.
- Nem ezt mondtam, de valahogy nekem nagyon úgy tűnik, hogy viszonyod volt ezzel a kis… - Igor nem hagyta hogy végig mondja.
- Először is ne magadból indulj ki Irene, másodszor pedig mi a csudát keresel te itt? Nem adtam meg a címet. Hogy találtál rám?
- Ugyan már nyomozófeleség voltam. Szóval nem volt nagy ügy. 
- Mit akarsz itt?
- Baj hogy kíváncsi voltam, hogy mi van veled? Azért mert nem vagyunk már együtt, még aggódhatok érted!
- Ez igazán kedves. Jól vagyok, minden oké, szóval viszlát! – a nő nem mozdult – mit akarsz még?
A nő morcosan húzta el a száját. 
- Látni akartalak! Minden hiedelmeddel ellentétben aggódtam érted, és aggódok továbbra is! Ha már nem is vagyunk együtt! Ami mellesleg nem az én hibám, hogy így történt! – húzta fel az orrát. – És most sem rajtam múlik! Te menekülsz előlem folyton Igor! – mire idáig ért, már közvetlenül a férfi előtt állt, annak a ruháját igazgatva. 
- Szóval rajtam múlt? Igor hitetlenkedve meredt a nőre, majd fölkapta a földről és a kanapéra pakolta, maga meg visszaült az asztal mellé – Fölhívnám azon aprócska, ám számomra igen csak fontos mozzanatra a figyelmedet, hogy elváltunk. Egészen pontosan azért, mert megcsaltál. Vagy ezt már elfelejtetted? Azzal, hogy szétpakoltunk, bíróságra rohangáltunk miegymást megcsináltunk, csak hogy szabadulhassunk egymástól, azt is elhatároztuk, hogy nem leszünk egymás életének a részei!  Pont ez volt a lényege az egésznek, nem igaz? Nem járunk egymás nyakára, nem fekszünk le egymással, és sorolhatnám. Főleg, hogy együtt vagy a volt szeretőddel. Boccs de van egy olyan szervem, amit gerincnek hívnak és az …
- Mintha te angyalka lennél! – csattant föl sértett büszkeségével Irene – még el se váltunk és már beköltöztél egy kis ringyóhoz! Mintha te nem tartottál volna szeretőt! Nekem te ne papolj itt a gerincességről!
Nyílt az ajtó és Amber lépett be rajta. A külső létrán, a ház hátuljánál lemászott és a házat megkerülve volt most itt.
- Igor mennünk kell! – a padláson föl is öltözött. Amint meglátta a pirítós tükörtojásokat, gyorsan lecsent egyet a tálról és jólesően elropogtatta. Irene elvörösödő fejjel szemlélte a jelenetet. A lány csak mikor végzett a kenyérrel, látta meg a vendéget. Rámosolygott, kezet nyújtott.
- Örvendek, kihez van szerencsém?
- Irene vagyok, Igor felesége. – szegény ember megint félrenyelt.
- Szóval maga a neje. Igor nem is mondtad, hogy megint összejöttetek! – A megszólított nem bírt válaszolni, mert épp próbált hangos köhögések között nem megfulladni, de azért heves fejrázásba kezdett. Ez meg persze nem tett jót a fuldoklásának, szóval kezdhette előröl.  – Igazán kedves, hogy benézett, de nekünk most mennünk kell, vagyis, ha nem bánja, a mai vizit ennyi volt.
- Szóval te vagy most Igor… nője? - a lány gonoszul rávigyorgott a nála sokkal idősebb nőre 
- Miért te az voltál? 
- Én a felesége voltam, de te csak vele élsz! 
- És ezt miből gondolod drága?
- Máskülönben miért fogadtad volna a lakásodba? Mióta vagy vele? Mikor hálóztad be? 
- Hát tudod, bár valahogy nem hiszem, hogy ismernéd ezt a fogalmat, de az átlag agyi képességekkel megáldott emberek között van egy olyan kapcsolat, hogy barátság. És nem minden nő fekszik le az összes szembejövő hapsival. Fölfogtad? Nem? Nem baj, nem is vártam. Viszont ha nem húzol el most azonnal akkor seperc alatt az őrsön találhatod magad. Hasonló szankciókat von maga után az is, ha a házam környékéra tolod a képedet. Az ébresztőről nem is beszélve. Szóval takarodj – ezzel ajtót nyitott a kedves vendégnek, sőt ki is segítette rajta. Elmenőbe még a nő markába nyomta a csomagját, sőt még integetett is neki. Mire visszament, a társa már nagyjából rendbe szedte magát. Igaz még kicsit sápadtan meredt maga elé. 
- Bocsi, hogy közbeavatkoztam, de fölbosszantott a csaj. Remélem, nem bántottalak meg.
- Dehogy is. De ezen a nőn egyszerűen képtelenség kiigazodni!
- Őszintén csodállak, hogy eddig vele tudtál maradni!
- Nem volt mindig ilyen, de most tényleg mennünk kell! Akkor ma fogsz randizni álmaid hercegével?
- Úgy bizony! És arra gondoltam, hogy mi lenne, ha te is ott bonyolítanád le a tiedet, ahol én az enyémet?
- Tessék? – mivel nem bírt félrenyelni, csuklani kezdett 
- Nem ilyen körülmények között akartam fölvetni, ne haragudj. De az egyik barátnőm elvállalta, hogy segít nekünk és randizik veled, hogy fedezni bírj. Így nem lenne feltűnő, főleg, ha egy kicsivel előttünk már beülnétek. Fedeznél engem?
Megtette. Egy vadidegen lánnyal tették egymásnak a szépet, miközben fél szemmel mindketten Ambert figyelték. A zsarulányt tényleg egy észveszejtő hapsi várta. Fekete haja olaszosan göndörödött, nagyon kicsi borosta takarta férfias, kicsit szögletes állát. Kék szemeit egészen a lány megérkeztéig napszemüveggel takargatta. Selyem ing és méregdrága, valószínűleg személyesen neki készült öltöny feszült izmos alakján. Amint partnere megérkezett, fölpattant és kezdésnek egy vörös rózsát nyomott a kezébe. Amber kislányos zavarában elpirult. Kitett magáért erre a találkára. Hollófekete miniruhába bújt és vastag, sötétlila övvel hangsúlyozta ki vékony derekát. Fekete magas sarkúval büntette magát, fölkontyolta a haját és még a sminkelésről sem feledkezett meg. Lélegzetelállítóan festett így. Sugárzóan rámosolygott az olaszra, aki azonnal olvadozni kezdett ennek hatására. Folyamatosan bókolt a lánynak, áradozott szépségéről. Végül kijelentette, hogy csodás táncos lehet belőle. Igor partnernője kivonult a mosdóba. Perceken belül Amber is követte.
- Komolyan elhányom magam! – közölte barátnőjével köszönés helyett.
- Szerintem egész cuki.
- Cuki? Ez a nyálhalmaz? Mindig attól tartok, hogy a következő percben szétfolyik és beleragad a cipőm talpába!
- Ilyen kinézet mellett ne is csodálkozz a folyós részen. Ha pasi lennék én is tuti olvadoznék. Azt nem értem, Igor hogy bírja? Pedig ő se semmi pasas.
- Bolond vagy drága, de tudod mit? Nem baj!
- Még szép, hogy nem baj!
Amber gyorsan visszament az asztalához. A férfi, akit egyébként Rick-nek hívtak, változatlanul a cseppfolyós halmazállapot ellen küzdött. Újabb közhelyek, elcsépelt, kiüresedett bókok tömkelegét zúdította a lányra, miközben lassan megfogta a kezét. A lány nem húzódott el, inkább még elbűvölőbb igyekezett lenni, noha szíve szerint már eltörte volna kezét, lábát a fickónak.
- Hoztam valamit önnek – búgta a férfi érzékinek szánt hangon. – Igaz nem vetekedhet az ön szépségével, de azért remélem, elfogadja tőlem ezt a kis semmiséget. A jövendőbeli jó kapcsolat reményében.
Egy vékony aranyláncot vett elő és a lány nyakába rakta, miközben fél térdre ereszkedett és kezet csókolt. A rövid de annál látványosabb szertartás alatt Amber a másik kezével végig a medalion gyűrűit tapogatta. Szinte égette a bőrét, de nem vehette le. Inkább mosolyogni próbált, akkor is amikor a férfi egy taxiba tuszkolta és mosolyogva közölte, akár azonnal alá is írhatnák a szerződéseket, ha a lánynak sincs kifogása ez ellen Nem volt, így elindultak.
- Tudja mi jutott az eszembe? – kérdezte Rick már a kocsiba, miközben a lány kezét markolászta. Noha erős kétségek merültek fel Amberben az előbb emlegetett szerv létezésében, azért érdeklődő arckifejezést erőltetett magára és megrázta a fejét.
- Micsoda?
- Kissé emberhiányba vagyunk az új darabunkhoz, és ha elvállalná, az egyik főszerep a magáé lehetne
A sofőrrel alig észrevehetően, cinkosul összevigyorogtak.
- Mi a darab címe? 
Időközben a gyárnegyedbe kanyarodtak be. Egészen pontosan egy elhagyott és nagyon lepusztult gyárépület udvarába. A férfi gyorsan kiugrott, kinyitotta a lány ajtaját, és kézen fogva vezette be, miközben szünet nélkül csacsogott.
- Ne tévessze meg a külseje az épületnek. Belülről föl van újítva, de a kinti renovációs munkákhoz még sok pénz kell. Sok helyen föllépünk, ez csak amolyan gyakorló terem. A következő darabunk a Csipkerózsika – beléptek az ajtón. Belülről ha lehet még ramatyabb állapotban volt. – és arra gondoltunk, hogy te játszhatnád a főszerepet. Addig is próba gyanánt jó éjszakát!
Megpróbálta leütni a lányt, ám az gyorsabb volt nála. Hátra csavarta a kezét, majd a fejét a falba verte párszor. Mivel a támadóból lett áldozatot kemény koponyával áldotta meg a természet, így más megoldás után kellett nézni. Elengedték a finom kezek a páciens karjait, helyette inkább gyengéden a fejét fogták körbe és óvatosan tekertek egyet. Rick azon nyomba összeesett.  Mire a lány megkötözte, Igor is befutott.
- A taxis? – kérdezte Amber köszönés helyett.
- Egy kicsit azt hiszem elbóbiskolt
- Akkor mi nézzünk szét! Nem tetszik valahogy ez a hely. – mindketten stukit varázsoltak elő és elindultak. Menet közben a férfi gonoszul elvigyorodott.
- Mellesleg hol tartottad egész idáig a fegyvered? Csak úgy kíváncsiságból.
- Titok! A bűvész sohase fedi föl a trü…
Az első szobához értek és Amber szava elakadt. A penészes, és omladozó vakolatú szobából a doh átütően szúrós szaga, ami enyhén az egész objektumot körbelengte, itt olyan töménységgel csapódott az arcába, hogy beleszédült, ám a látvány tetőzte a sokkhatást.  Két lány hevert egy piszkos rongyon. Nyakukon egy vastag, durva bőr nyakörv. Mindketten csuklónyi vastagságú lánccal ki voltak kötve a falhoz. Szemmel láthatóan be voltak drogozva. Piszkos fehérneműn kívül más ruha nem volt rajtuk. Amikor a zsarulány odament hozzájuk, hogy eloldozza őket, az érintésére mindketten fölzokogtak. A testüket zúzódások és véraláfutások borították. A karjuk össze volt szurkálva. A lány levette a nyakukból az övet, majd Igor öltönyével betakarta az egyik lányt, Rick-ével a másikat. Időközben befutott egy akciócsoport, akiket Amber azon nyomban ki is paterolt az épületből, és pár mentő is megérkezett. Az áldozatokat az orvosokhoz kísérték. Eközben Amber sorra vette a többi termet. Valamennyiből ilyen vagy ennél rosszabb állapotban kerültek elő az eltűnt lányok. Szép sorban, egyik a másik után. Az utolsó szoba azonban más volt, mint az előzőek. Innen férfihangok is kiszűrődtek. A lány intett társának, majd nagy vehemanciával berúgta az ajtót. Az öreg megvetemedett fa nem tartotta magát, berepült a szobába. Amber nyomban pattant is utána, és amit odabent látott nem volt túl jó hatással a kedélyállapotára. Két igencsak alulöltözött férfi ült a fal tövében és figyelték, ahogy két társuk épp megerőszakolt egy eszméletlen lányt, akinek a testét friss ütésnyomok, kék-zöld foltok és véraláfutások tarkították. A közéjük rúgott ajtó kissé meglepte a díszes társaságot. Főleg, hogy egy fekete miniruhás szépség küldte be nekik, de nem jöttek komolyabban zavarba. Elvigyorodtak, és be akarták őt is invitálni. Az csak bátorította őket, hogy Amber vissza is vigyorgott rájuk. Amint kellő távolságba értek, Amber lecsapott. Helyesebben szólva rúgott. Egy rúgással két delikvenst megfosztott a tudatától. Hála a vegytiszta adrenalinnak, ami az ereibe száguldott vér helyett a többiek is hasonló sorsra jutottak másodpercek alatt. Némelyikük  orbitális méretű pofont kapott, másójukat magas sarkúval igyekezett kasztrált, megint volt akit asztalba haraptatott és még lehetne sorolni. Pusztán azért nem ölte meg őket a lány, mert Igor, aki időközben utána jött a szobába, erről egy ölelő mozdulattal lebeszélte. Még neki is komoly feladatot jelentett, hogy lefogja a lányt, pedig nem volt kis ember!  Amíg Amber ki nem őrjöngte magát, addig nem engedte el. Ez idő alatt az ápolók az utolsó áldozatot is mentőbe tették, és az intenzívre szállították. A kommandósok feje oda ment a nyomozópároshoz. A negyvenes éveiben járó, maga is egyenruhát viselő férfi, kezet nyújtott nekik.
- Gratulálok, elképesztőek voltak! Ja hölgyem, egy veszélyességi felhívás elkélne magán. Mindenesetre menjenek haza és pihenjenek egy kicsit. A főnöküket meg bízzák csak rám! Lazítsanak, próbáljanak felejteni!
Hálásan fogadták meg a tanácsát, és miután megszorítgatták a férfi kezét, haza indultak. Hallgatagok voltak, nem volt kedve egyiküknek se igazán beszélni. Ez csak pár pohár Whisky mellett enyhült.
- Ki akartam nyírni a rohadékot! – vallotta be a lány, miközben a jeget lötyögtette a poharában – Legszívesebben halálra kínoztam volna valamennyit!
- Ahhoz képest gyorsan leütötted őket.
- Puhány férgek voltak csak azért. Még a nyálhalmaz uraság is keményebb koponyával bírt.
- „Nyálhalmaz uraság”? Nem jött be a pali?
- Hová gondolsz? Álmaim netovábbja volt… rémálmaimé. Hányingert keltő fazon volt az biztos. – még egy pohárral töltött mindkettőjüknek – Az ilyen erőszaktevőket kasztrálnám, majd összecsuknám valamelyik kanos rabbal, és életfogytiglanra ítéltetném őket. Mellesleg az se lenne rossz, ha … - itt nemes egyszerűséggel rádőlt az asztalra és hangos hortyogásba kezdett.
Igor nagy sóhajjal fölkapta a lányt és ruhástól az ágyába pakolta. 
- Komolyan, mintha lenne egy lányom – mosolyodott el magába, miközben a kanapéra feküdt. Neki sem volt szüksége altatódalra.