Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.05.24

Negyedik fejezet

Pirítós és tükörtojás illatára ébredt. Szokás szerint ki akart kelni az ágyból, de nem bírt megmozdulni. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy nem a saját ágyában fekszik, sőt ahogy jobban körül nézett, a szoba sem az otthoni volt. Egy távolabbi helyiségből halk jazz zene hangjai kúsztak be nagyon tapintatosan. A lány gyomra hangosan megkordult. Minden erejét összeszedve ülőhelyzetbe tornázta magát. Egy hófehér szobának hófehér ágyában ült. Az ablakon a redőny le volt húzva, de a rések között a napfény szikrázva szökött be és tört meg a biliárdnyi porszemen, csillogó félhomályba vonva ezzel a helyet. Az ágy mellett lévő éjjeliszekrénybe kapaszkodva komoly kínok között sikerült neki fölállni, de azon nyomban össze is esett. A hangos csattanásra egy férfi szaladt be, és emelte föl.

- Hol vagyok? – kérdezte suttogva. Hangosabban nem sikerült megszólalnia, a torka túlzottan ki volt száradva.

- Hát nálam! – mosolygott rá az idegen, miközben úgy emelte vissza az ágyra, mintha semmi súlya nem lenne.

- Ki maga? – jött a következő kérdés.

- Ha elárulom, akkor ágyba marad? – válasz helyett csak egy követelőzőt kordult megint a lány hasa, mire a jótét lélek zöld szeme jókedvűen megvillant – Rendben van. – zilált sötét szőke hajába túrt, miközben megint a betegre nézett – a nevem Paul. Jelen pillanatban hölgyem, az ön önkéntes ápolója, szakácsa és pincére, szóval, ha vár egy pillanatot, örömmel szolgálnám ágyba a reggelijét! – komikusan meghajolt, amit az a tény, hogy csak egy fürdőköntös volt rajta, csak még nevetségesebbé tett. Sietve távozott a szobából, majd egy piros tálcával a kezében, és egy sárga konyharuhával a karján tért vissza. Vigyorogva tette le a lány ágyára az ételt. Az éjjeliszekrényből egy pohár gyümölcslevet is összehozott és a betege kezébe nyomta. – Igya meg, ha csak nem akar továbbra is ilyen Darth Vader hangon beszélni!

- Köszönöm! – biccentett aprót, mire megint tomboló fájdalom hasított a fejébe. Inkább megpróbálta meginni a gyümölcslevet. A szívélyes házigazda bólintott egyet, és már indult is volna, mikor az ajtóból visszafordult.

 - A nevét azért megkérdezhetném?

- Amber

- Amber… igyekszem ettől kezdve így szólítani, de lehet, hogy néha még a Hercegnő fog a számra jönni.

- Hercegnő?

- Igen, tudja így hívtam, míg nem volt magánál.

- Míg nem voltam magamnál? Mióta vagyok itt?

- Hát úgy két hete körülbelül. De már egészen jól van. Csak tudja eddig nem élt túl egészséges életet! – Paul ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést. Ráparancsolt játékos szigorral, hogy aludjon és eltűnt. Még a folyosón sem lehetett hallani a csoszogását. Így hát szép lassan tényleg megint elszenderedett. Álmában lángok csaptak ki a testéből, marón égetve mindenét. Egész bensőjét tűz mardosta és látta kívülről magát, ahogy ott őrjöng ordítva a fájdalomtól. Változott hirtelen a kép. Társát látta a saját vérébe fürödve. Megint egy tébolyszerű érzés kerítette hatalmába. Saját sikolyára ébredt föl és verítékében fürödve ült föl. A házigazdája pár másik ismeretlennel ott állt az ágya lábánál. Bár a redőnyök már föl lettek húzva, a szoba mégis félhomályban volt. Mindenki őt figyelte, de senki nem szólt egy szót se.

- Hol van Igor? Ugye ő is itt van? Jól van?

- Percekig senki nem válaszolt neki. Csak nagy sokára szánta rá magát Paul a válaszra.

- Ő a társa volt igaz? Őt is hoztuk, mikor bementünk magukért a tűzbe, de sajnos ő már nincs velünk. Még két napig küzdött az életéért, de a kómából nem ébredt föl.     

 Amber megbénult, amikor ezt hallotta. Elsőre nem is nagyon akarta elhinni, de az arcokon a félhomály ellenére is tisztán látta, hogy igazat mondanak. Visszahanyatlott a párnájára. Nem tört ki hangos zokogásba, még csak nem is átkozódott. A fájdalma sokkal mélyebb volt ennél. Csak feküdt és bámult a semmibe, miközben két könnycsepp végig gurult az arcán, majd egyre gyorsabban követte őt a másik pár, végén megállíthatatlan áradatként patakzott a szeméből. Egy hang nem jött ki a torkán. A szemei előtt újra és újra lejátszódott annak a végzetes napnak az eseményei. A reggeli ébresztőtől egészen addig a pillanatig, míg ott feküdt Igor hátán, az ájulással küzdve. Minden egyes pillanattal jobban megerősödött benne egy szörnyű elhatározás. Egy olyan vérszomj kerítette hatalmába szép lassan, amitől úgy érezte, hogy fölrobban, ha nem vezeti le valahogy. Mire idáig jutott, már vagy egy napja feküdt így étlen-szomjan, mozdulatlan. A tagjait már nem érezte, de nem törődött vele. A feje zúgott, a szemei meg voltak dagadva, de ez sem izgatta. A második nap közepére, ez az érzés a tébolyhoz hasonlított. Fölkelt, bár úgy érezte, mintha két boton járna a két lába helyett, mégis elindult ki a szobából. Az ajtóig el is jutott.

- Hova hova Hercegnő? – kapta föl Paul és vitte vissza a hiába tiltakozó lányt az ágyába.

- Megölöm! – súgta, és a szemeiből látszódott, hogy nem csak fenyegetőzik – meg fogom ölni. – suttogta.

- Kit? – Kérdezte a férfi komolyan, miközben nyakig betakargatta.

- Pino-t. Saját kezemmel fogom eltördelni a végtagjait, majd levágni a füleit és az orrát, végül kitekerni a nyakát.

Paul mélyen a lány barna szemeibe nézett. A halál hidegsége csillogott benne. És érdekes módon a fiú elmosolyodott.

- Mit gondolsz, meddig jutnál ilyen állapotban? Hamarabb törne el a te kezed, mit az övé!- Hirtelen megint visszakomolyodott. – Mit szólnál, ha előbb visszanyernéd a régi formádat, vagy még jobbat is, és utána elviszlek oda, ahol ez a Pino gyerek van. Szerintem ésszerű ötlet.- Ezt Amber-nek is be kellett látnia.

- Hogy erősödök vissza a leggyorsabban?

- Ha normálisan pihensz, amíg azt mondom. Nem kérem, hogy aludj, de pihenj.

- Így csak jobban gyengülök.

- Nincs apelláta! Előbb meggyógyulsz teljesen, aztán kezdhetsz csak játszani! Máskülönben csak még rosszabbul leszel! De ne aggódj, nem kell azért unatkoznod! Van valami óhaj, sóhaj, netalán pár kívánság?

A lány értetlenül bámult rá, ám nem kapott semmiféle magyarázatot. Házigazdája nemes egyszerűséggel otthagyta, ám afelőli ígéretét, hogy nem kell unatkoznia, komolyan gondolta.  Nem sokkal azután, hogy Paul távozott a lakásból, egy idegen férfi érkezett. Egyenesen a lány szobájához ment, és óvatosan bekukkantott az ajtón. Kezében egy szál orchideát tartott.

- Szia, Aiden vagyok. – közölte miközben egy vázát kerített ajándékának. – Paul egyik barátja – tette gyorsan hozzá.

- Amber. Köszönöm a virágot, meg a társaságot is.

A fiú oda ült a lány mellé. A betegnek rengeteg kérdése volt, a legtöbb a tűzről, Igor haláláról és a rejtélyes jótevőjéről szóltak. Még nem emlékezett mindenre. Aiden a tűzről és annak körülményeiről nem tudott, de nem is akart nyilatkozni.

- Miért mentett meg? Gondolom Paul tette igaz?

- Erről inkább őt, magát kérdezd – nevette el magát a srác – Tuti valamilyen meglepő válasszal fog előrukkolni.- Most, hogy elvigyorodott, döbbent rá a lány, hogy milyen jól is néz ki beszélgetőpartnere. Fekete haja rövidre volt nyírva. Néhány tincs szőkére volt melírozva. Keleties vágású, mélybarna szemei vidáman csillogtak a szemüvege mögül. Bal fülében egy fa fülbevaló díszelgett. Mosolya őszinte és valamiért nagyon megnyugtató volt. Fekete inget és farmert viselt. Jelenléte, megmagyarázhatatlan nyugalommal töltötte el. Eszébe jutott, hogy milyen nehezen barátkozott világ életében, most pedig itt vannak ezek az idegenek, akiket még soha ezelőtt nem látott, mégis teljesen megbízik bennük. Kicsit megijedt magától.

- Miért, mit fog mondani, mit gondolsz?

- Lehetetlen előre megmondani! Nem mindig tudom, hogy a srác bolond, vagy zseni! Talán mind a kettő! De pont emiatt nem lehet kiszámítani, hogy… - itt hirtelen csendet intett, majd macska léptekkel először az ablakhoz majd az ajtóhoz ment és kilesett. Amit látott, csöppet sem tetszhetett neki. Visszament a szobába, egy ruhát kikapott a szekrényből, a lány kezébe nyomta, majd szó nélkül nyitotta az ablakot és kilépett rajta. Az egyedüli problémás tényező az volt, hogy elfelejtette elengedni Amber kezét, bár ez szemmel láthatóan nem különösebben zavarta. Az már sokkal jobban, hogy három emelet magasan kellett egyensúlyozni egy igen labilis kis fém dobozkán.

- Innen gyorsan le kéne lépnünk! – ihletért nézett szét. A csatorna túl messze volt, azon nem tudtak lecsúszni. Villámhárító, mint olyan, nem futott a ház oldalán. – öleld át a nyakamat! – nem volt több ideje gondolkodni. Tisztán hallatszott, hogy ez alatt a lakásban betörték az ajtót, és köszönés helyett egy golyózáport terítettek szét. A fiú is sebességet váltott. Lekapta a nadrágszíját és a lányt a hátára erősítette vele, annak kifejezett tiltakozásával, mit sem törődve, majd ellökte magát a légkondi fém dobozáról. Egészen az alattuk lévő ház párkányáig zuhantak, azt elkapta és nem igazán törődve az ablakkal, belendült a szobába. Az ott lakó idősebb hölgy tágra meredt szemekkel bámult rá az ágyából.

- Elnézést a zavarásért, ki tudna engedni minket? – kérdezte Aiden. Mivel a nagyi meg se moccant, mint egy magyarázatképp hozzáfűzte – kérem, siessen, a vőlegény bármelyik percben itt lehet!

Erre már a nénike is megélénkült.

- Itt menyasszonyszöktetés folyik? Milyen romantikus! – gyorsan járókeretre kapott és egy hajítófegyvernek is simán használható kulcscsomót kotort elő a zsebéből, majd egy kis keresgélés után már rá is lelt a kívánt darabra. Kinyitotta a bejáratot és kiengedte őket. – Sok boldogságot! – kiáltott azért még utánuk, de ezt ők már nem hallották. Rohantak le a lépcsőn, ahogy csak bírtak. Erre szükségük is volt, hisz gépfegyverek ugattak a nyomukban. Az idős hölgy az ajtóban állt és csóválgatta szegényke a fejét. – Ezek a mai fiatalok! – motyogta, miközben megunva az ingyen műsort, visszatotyogott a lakásba – Hát, ha már vesztett, el kéne, hogy fogadja! Az lenne az igazán férfias!

Eközben Aiden a drága terhével kiért az épületből, és az ajtónál leütve két símaszkos alakot, beszaladt a panelházak labirintusába. Csak mikorra kiértek a veszély zónából, jó pár sarokkal arrébb, merte leengedni a lányt a hátáról. Lerakta a földre, ám Amber nem állt lábon már egy jó ideje, ezért majdnem összecsuklott, de a férfi elkapta, és a derekánál fogva, súlya jelentős részét átvállalta. Így indultak meg, kicsit imbolyogva.

- És most hogyan tovább? – tette fel a nő a nagy kérdést

- Tudok a közelben egy jó piacot. Talán benézhetnénk oda.

- Egy piacot? Mit akarsz venni?

- Nem is tudom biztosan. Menjünk, nézzünk szét. Egy kis patkányirtó biztosan nem ártana! Azok ellen a patkányszabásúak ellen! – Aiden újra jókedvűen elmosolyodott.

Csak pár sarkot kellett bicegniük és már meg is látták a helyet. A piac bizony elképesztő volt. Mindenféle árus fellelhető volt ezen a vásáron. Az élelmiszertől kezdve az elektronikus dolgokon keresztül a könyvekig és a virágokig minden volt. Az emberek hangosan, igen gazdag gesztikulációval beszélgettek, alkudoztak. A pénzcsörgés, a beszélgetés, kiabálás, néhol az állatok hangos tiltakozása, vagy épp holmi gép vagy jármű hangja egy áthatolhatatlan nagy hangmasszává olvadt össze. A férfi magabiztosan sétált el a kufárok között. Néhol egy-egy áru véletlen a kezébe maradt, vagy a zsebébe vándorolt. Az eladók még csak észre se vették, hogy megrövidítették őket. A férfi pedig, sebesen végig kalauzolta a lányt az egész bazársoron, majd beirányította egy ház nyitva maradt alagsorába. Gyorsan előszedte a zsákmányát és a lány elé szórta.

- Öltözz drága. – mondta teljesen természetes módon, miközben a zsebéből rúzst, púdert, miegymás arcfestéket bányászott elő. Amber hitetlenkedve meredt, hol a lopott ruhákra, hol Aidenre.

- Ki a fene vagy te?

- Mint említettem, Aiden-nek hívnak, de most nincs sok időnk, szóval sietned kell!

- De te ezeket elloptad!

- Pontosan. Mit gondolsz jelen pillanatban melyik az aggasztóbb, hogy a nyomunkban vannak, és nem hiszem, hogy egy teapartira akartak gépfegyverekkel meginvitálni, vagy, hogy pár ruhát elcsórtam?

Ez ellen nem lehetett ellenérvet felhozni. Már csak egy problémája volt a lánynak.

- Volnál oly kedves és elfordulnál? - a fiú ezt a kérést szó nélkül teljesítette volna, ha a másik nem lett volna olyan gyenge, hogy állni se tudjon egyedül. De mivel ez volt a helyzet, Aiden kénytelen volt felöltöztetni. Persze, hogy a kedves páciens hevesen tiltakozott. Ezzel csak annyit ért el, hogy még a szája is be lett fogva ráadásként. Kapott egy bézs vászonnadrágot a farmer helyett, egy kockás flanel inget, fölhajtott újjal és egy baseball sapkát, ami alá gondosan föligazította a lány haját, hogy egy szál se lógott ki alóla. Ezt még kiegészítette egy kis rózsaszín rúzzsal. Púderezni nem kellett, így is elég sápadt volt. A végén megkoronázták mindezt egy napszemüveggel és egy kendővel a nyakba. Ambert mintha kicserélték volna. A férfi magán is változtatott. A haját összeborzolta és egy kissé összeporozott kendővel be is kötötte a haját. Az alagsorba futottak fűtéscsövek, azokról leszedett egy kis olajat és a kertésznadrágjára meg az arcára kente. A szemüvegét levette, és átkarolva társnője derekát, elindult szép komótosan. Több terepruhás alak is elfutott mellettük, az egyik el is lökte őket.

- Nem látsz a szemedtől? – förmedt rájuk, majd rohant tovább. A zsarulány hitetlenkedve nézett először utánuk, majd a piszkos, de mosolygó őrangyalára.

- Hűha! – ezernyi gondolat versengett a fejébe, és ami először győztesen kikerült, azt mondta ki először. Bár valljuk be, ez nem volt túl bölcs hozzászólás. Szóval gyorsan helyet adott a következőnek is – Ezt hogy csináltad?

- Mit is?

- Ezek vakok, vagy te tettél csodát!

- Nem csoda volt, de azért köszönöm – mosolyodott el szerényen az ünnepelt, miközben észrevétlenül irányította magukat egy megadott úti cél felé. Egy hotelbe sétáltak be, és a portáshoz mentek azon nyomba.

- Nohát hun van az a rossz vízcső? Gyorsan kicserélem, oszt má mehetek is haza. – A portás teljes értetlenséggel nézett rájuk, de Aident nem lehetett eltántorítani a csőszerelési terveitől – Ne mondja mán nekem, hogy magának nem szótak! Kicsivel ezelőtt telefonátak hozzánk, aszongya, hogy baj van, ereszt az egyik cső, asztán én azon nyomban ugrottam, jöttem ide. Ott hagytam az ebédet meg az asszonyt is, szóval, ha törik, ha szakad, én igenis kicserélem azt a gonosz kis csövecskét! No várjon csak asszongya, hogy még a szobaszámot is fölírták. Itt van, nézze csak meg, ha nem akarja nekem elhinni! Lássuk csak, megvan! A száznégyes szoba az. Hallja? Vigyen engömet a száznégyesbe! Ott van a repedt cső a falba!

A portás megpróbálta őket kedvesen kiküldeni a hotelből, de a piszkos alak, nem engedett. Egyre hangosabban követelte a neki jogosan kijáró repedt csövet. A végén nem volt mit tenni, a magát igencsak szerencsétlenül érző alkalmazott föltelefonált a megadott szobába, és leforrázva hallotta, hogy igenis szükség van ezekre a kellemetlen és piszkos alakokra. Így föl kellett kísérnie őket. Bent a szobába már ott volt egy egész kisebb társaság. Amint beléptek, és a portás is távozott sűrű bocsánatkérések közepette, Aiden kimerülve rogyott le az ágyra, a lánnyal egyetembe. Amber, Paulon és Aidenen kívül senki mást nem ismert a szobában. Pedig voltak még hárman rajtuk kívül. A többiek különös érdeklődéssel mustrálták őket végig maguknak.

- Veletek mi történt? – kérdezte a vizsgálat végén.

- Csak nem unatkoztunk – viszonozta a nő a pillantását, miközben egy kissé fáradtan ugyan, de elmosolyodott. Nem volt ereje hozzá, hogy elgondolkodjon azon, épp min mentek keresztül, vagy azon, hogy kik ezek az alakok. Így fel se tűnt neki, hogy talán nem tőle várják a választ. Még túlságosan pörgött a korábbi futam adrenalin löketétől.

- Pár símaszkos és fegyveres közveszélyes őrült ránk rontott, miközben épp beszélgettünk! – tette hozzá Aiden, mialatt kiment a mosdóba, hogy rendbe hozza a fizimiskáját.

- Azt akarod mondani, hogy valami kárt tettek a lakásomba? – ugrott föl Paul aggódva.

- Azt drága – hallatszott a vízcsobogás mellől – konkrétan szétlőtték az egészet, miután betörték az ajtót!

- Miért nem védted meg? Azért voltál ott, vagy mi a szösz? – A szőke teljesen maga alatt volt.

- Meg is védtem a lányt! Bocsi szívem, a házad nem volt benne a munkaköri leírásomba.

- Dwayne! Menjünk, rúgjuk szét a seggüket!

- Ha Pinoékhoz készültök, oda én is megyek! – jelentette ki Amber határozottan.

Egy nő sétált oda hozzá. Magas, vékony, csoki barna bőrrel megáldott hölgy. Vörös rövid haját kissé büszkén hátra vetette és ő is megszemlélte Ambert.

- Föl se bírsz állni aranyom! Mégis mit tudnál TE csinálni, a hátráltatáson kívül persze? Különben is, miért kéne bíznunk egy zsernyákba? 

- Én semmi bizalomról nem beszéltem! Ahogy jelen pillanatban arról sem, hogy segítelek titeket, vagy hátráltatlak. –egy pillanatra a már ismerős arcok fele pillantott. De nem villant a megbánás legkisebb szikrája sem a szemeiben, ahogy folytatta – Aidennek és Paulnak az életemmel tartozom, úgy hiszem, és ezt nem felejtem el. Pinonak viszont Igor, a társam és barátom életével tartozom. Ami azt jelenti, hogy az, hátráltatlak, vagy segítek titeket, szimplán attól függ, hogy jöttök, vagy maradtok, akartok velem dolgozni, vagy sem. Az nem kérdés tárgya, hogy én mit fogok tenni.

- Ezt pontosan hogy érted, hogy a társad élete? – kérdezte egy fekete hajú, napbarnított bőrű, első ránézésre katonának kinéző alak. Amber még nem látta korábban, bár halvány dejavu érzése volt mégis vele kapcsolatban, hogy mintha már látta volna valahol.

- Egy volt munkatársam elárult minket és a társamat megölte. Tartozom neki is, és a társamnak is annyival, hogy ezt sokszorosan fizetem vissza annak a féregnek! Egy nyomozó, akinek az lett volna a dolga, hogy elkapja a bűnözőket, ölte meg a társamat, és majdnem engem is!

- Nem csak simán megölni fogom, hanem halálra kínozni! Ez minden. Ha ti nem visztek magatokkal, akkor megyek magam.

- Nézz már magadra! – jött még közelebb a másik nő – Föl se tudsz állni segítség nélkül! Jár a szád különféle bosszúról, miközben magatehetetlenül fekszel az ágyon. Elég paradox nem gondolod? Vagy inkább csak szimpla szájhősködés? Mellesleg nekem is van elintézni valóm a barátoddal, szóval nehogy azt hidd, hogy egy kis csettintésre átengedem neked.

- Mi dolgod van Pinoval?

- Fogadást kötöttem, hogy én vonom ki a forgalomból! Szóval lekéstél róla!

- Fogadást? – Amber vérnyomása hirtelen magaslati levegőre vágyott, ezért föl is szökött amennyire csak lehetett. – Egy fogadás? A társamat megölték! – Paul már vigyorgott. – Igor a legjobb barátom, az apám és az őrangyalom volt egy személyben! Amikor egy senki kis utcagyerek voltam, Igor már akkor emberszámba vett és figyelt, vigyázott rám, és most halott!  – A lány mit sem törődve a testében tomboló fájdalommal, sem a hirtelen táncra perdülő világgal. Először csak szép lassan fölült, majd fölállt, és a másik lány felé kezdett lépkedni. Noha a lábai úgy lüktettek, mintha valaki deszkával csépelte volna belülről, a térde meg hasogatott, azért csak ment, és amikor elérte a másikat, egyszerűen figyelmen kívül hagyva azt a majdnem tíz centis méret különbséggel, megragadta a lány ruhájának a nyakát és lerántotta egészen közel az arcához – Magas ívből leszarom a fogadásodat, a pénzedet, de ha az utamba mersz kerülni, akkor nagyon egyszerűen veled is végzek! Remélem, fölfogtad! –A hangjában olyan szintű fájdalom és düh lapult, ami még úgy is kihallatszott, hogy az arca nem torzult el egy kicsit sem. Talán ezért is volt ijesztőbb az összhatás, hogy így fenyegetőzött. De nem sokáig tartott az adrenalin löket.

A lábai már reszkettek, és fönnállt a veszélye, hogy bármelyik percben fölmondhatják a szolgálatot. Mikor ez megtörtént, Paul már a védence mögött állt és vigyorogva elkapta annak eszméletlenül eldőlő testét.

- Hát Ruby azt hiszem a kissrácot elvesztetted!

- Magam is úgy látom – bólintott a nő, miközben hitetlenkedve meredt a másik lányra. – mit is mondtál? Szalagszakadása volt a térdébe?

- Amikor a székkel tornázgatott, akkor szakadt el egy a bal térdében!

- És az mennyi idő, míg meggyógyul?

- Ned hét- nyolc hétre ígérte. Reméljük, most nem erőltette meg túlzottan.

- Megvárjuk! Ez a kiscsaj komolyan gondolja a dolgot. – ezzel el is vonult egy másik helyiségbe. Paul a fekete hajúra nézett.

- Dwayne?

- Nem semmi kis bigét találtál! – vigyorodott el, miközben a lány arcát tanulmányozta – Rendben van, három hónapot kap még.

- Ja még valami! Maradhatunk itt éjszakára? Mint hallottad a lakást szétszedték!

- Inkább vegyél ki egy másik szobát!

- Nálam maradhattok – Aiden a szöszi markába nyomta a kulcsát – de ha a ruháimhoz vagy a sminkkészletemhez nyúlsz, meghalsz! 

- Mégis kinek nézel te engem?

- Ismerlek már egy csöppet édes, de most inkább törődj Amber-rel. – Egy emelettel följebb volt a másik lakosztály kivéve. Egyenest oda mentek. Mivel a lányon kívül semmi nem menekült meg Paul lakásából, így Aiden adott kölcsön mindent a srácnak. A lány ájultan hevert a szőke óriás karjaiban, így nem nagyon tudott vele a pártfogója mit kezdeni, betette a hatalmas franciaágyba, ahol aztán az eszméletvesztése a lánynak pihentető álommá szelídült.

Kellemes, meleg reggel ébresztette őket.  Először Amber ébredt föl, Megint fogalma sem volt, hogy hol van, de ehhez kezdett már hozzá szokni. Megfordult, hogy a zsibogást száműzze a testéből, és így közvetlen közelről szemrevételezhette Aiden alvó arcát. Pár másodpercig rámeredt, dolgozta föl a látványt, majd végre eljutott a tudatáig, hogy mi is a helyzet. A sikert egy fülrepesztő sikollyal koronázta. A férfi ijedtében leesett az ágyról. Pillanatok alatt kicsapódott a szoba ajtaja és Paul jelent meg kisgatyába, teljes harci készültségben, a nagypárnáját szorongatva maga előtt.

- Mi történt? Jól vagytok?

- Nem igazán – tápászkodott föl a földről a károsult. – Mondjad drága, mi a baj?

- Mi a baj? Hogy a csudába kerülök én ide? És mit keresek az ágyadban? Ráadásul mi a francot csináltatok velem?

A szőkét ennek hallatán valami érthetetlen okból elkapta a röhögő görcs. Ott fetrengett a földön, a párnáját markolászva, mint aki az eszét vesztette. Levegőhöz se mindig jutott, nem hogy szóhoz.

- Ennek meg mi a baja? – kérdezte Amber.

- A szituáción nevet. Tudod tegnapeste direkt átrugdostam a másik szobába, nehogy hozzád nyúljon az éjjel, te meg tőlem ijedsz meg.

- Te mit tennél, ha egy ismeretlen férfi ágyában ébrednél úgy, hogy az ráadásul ott fekszik melletted és békésen alszik?

- Ha az ismeretlen férfit Namirnak hívnák… - itt a férfi kissé gonoszul elvigyorodott és megnyalta a szája szélét - … akkor kihasználnám a helyzetet. – szemmel láthatóan beindult a fantáziája.

- Aiden mellett teljes biztonságban voltál – jutott végre szóhoz Paul – Őt Namiron kívül más nem különösebben érdekli.

- Kicsi szívem, megnyugodhatsz. A szexuális orientációnk túl hasonló ahhoz, hogy bántsalak! – mivel a lány még mindig elég értetlen fejet vágott, Paul lefordította az elhangzottakat.

- Aiden meleg, ilyen egyszerű. – Amber megkönnyebbült a hallottak miatt. Széles mosoly terült szét az arcán, miközben megfogta a fiú kezét és visszarántotta az ágyra.

- Bocsi, hogy félreértettem a helyzetet és köszönöm.

- Igazán nem tesz semmit. Amúgy csak úgy érdeklődés szintjén, mit akartál azzal a párnával kezdeni bébi? – a szöszi egy csöppet elpirult, de vigyorgott is egyszerre.

- Hát golyófogó vagy valami ilyesmi.

- Golyófogó? – a másik srác elmosolyodott, mire hozzá lett vágva a párna. Nevetve vonult a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát.

- Nem tűnsz meglepettnek.

- Mi miatt kéne annak lennem?

- Hát, hogy megtudtad, hogy Aiden… mármint az emberek nem szokták ilyen természetesen fogadni!

- Én a világ csúnyábbik felét is láttam minden nap. Pszichopatákkal, őrültekkel, szociopatákkal hozott össze a munkám. Őket nem tudom se elfogadni, se megérteni. Viszont az, hogy Aiden fiúkba szeret bele, vagy lányokba, az teljesen az ő dolga. Emiatt semmi okom, hogy rosszat gondoljak róla. Mellesleg én is a fiúkat szeretem - mosolyodott el a lány.- szerintem inkább aranyos.

- Hercegnő, királyabb vagy, mint hittem – motyogta Paul, miközben elhúzta a csíkot valahova. Ő nem igazán törődött, holmi reggeli készülődésekkel. Az előzőnapi ruháját magára kapta és már ott se volt.  Vagyis Amber magára maradt egy időre.

Nem is bánta, hisz volt min gondolkoznia. Először is az jutott eszébe, hogy ezeket az embereket nem is ismeri, mégis teljesen megbízik bennük. Ezen maga is megdöbbent.  Mint ahogy azon is, hogy az életüket kockáztatták érte. Valahogy nem igazán jött rá, hogy miért. Eddig nem sokan törődtek vele ennyire. Pár könnycsepp végigszántotta az arcát, miközben Igor az eszébe jutott.  Így talált rá Aiden fél órával később, mikor végzett a reggeli toalettjével. Ijedten szaladt oda.

 - Jól vagy? Fáj valamid? Mondj már valamit!

- Semmi bajom – mosolygott rá könnyein keresztül. Nem heveskedett, nem magyarázott, némán megfogta csak a másik kezét.  A fiú együtt érzően simogatta meg a hátát a szabad kezével.

- Mit szólnál egy jó meleg kis fürdőhöz? Szerintem kellemesen felfrissítene. – a választ meg se várva fölkapta és már vitte is. – Van pár nagyon szép ruhám is a számodra. Szerintem a méret is tökéletes.

- Megfürdette a lányt, majd visszavitte, az ágyra ültette és a szekrényéhez lépett. Percekig vagy órákig matatott benne, nem lehet tudni. Ám a végén egy csinos és kényelmes kis ruhakollekcióval rukkolt elő.

- Mond csak, miért segítetek nekem? Nem is ismertek igazából!

- Személy szerint először azért mentettelek meg, mert egy barátom az életét kockáztatta érted, vagyis valamiért fontos vagy a számára. Aztán időközben megszerettelek, szóval most már miattad vagyok itt.

- Még egy kérdés, kik vagytok ti tulajdonképpen? Egy átlagos ember nem hiszem, hogy olyanokat tudna csinálni, mint amit te lerendeztél tegnap! – Erre a srác elmosolyodott. Válasz közben lopva elkezdte kifesteni a lányt, aki így elfelejtett tiltakozni.

- Én egy egyszerű sminkes vagyok. Filmekhez sminkeltem ki a színészeket. Sőt, a szörnyeket is én gyártottam! Ez a becsületes szakmám.

- És Paul? Ő kicsoda?

- Megkérdezted már tőle, hogy miért mentett meg? – szóterelésből ötös volt a srác.

- Még nem tudtam. Nem volt rá alkalom.

- Az életét kockáztatta, ő is meg Ned is, amikor megmentettek benneteket.

- Ki ez a Ned?

- Ő látta el a sebeiteket. Bár most épp melózik, de szerintem fogod kedvelni.

- És ti voltaképp mit csináltok?

- Nehéz elmagyarázni, szóval miért nem nézed inkább meg magad? – Paul állt az ajtóban, diadalmasan maga előtt tartva egy kerekes széket. Odatolta a lányhoz és vigyorogva bele is rakta azon nyomba. – na milyen? Kényelmes?

- Nagyon. Honnan van?

- Jobb, ha nem tudjuk – csóválta meg Aiden a fejét mosolyogva, miközben ment a páciense után, hogy befejezze a remekművét.

- Egy nővérke bocsátotta a rendelkezésemre, három hónapra. Még majdhogynem ő volt hálás, hogy megtehette. Pedig én igazán nem tettem vagy mondtam semmi rosszat!

- Paul – Amber hirtelen elkapta a srác karját – miért mentettél meg? Miért jöttél be értünk a tűzbe?

- Ez még kérdés? – a szöszi őszinte, csodálkozó fejet vágott – Mert beléd szerettem!

- Tessék????

- Hát meg aztán te is kiálltál értem, szóval gondoltam ne maradjak már le mögötted lovagiasságban! Ha még valami az eszembe jut, szólok! – rávigyorgott a nőre és már ment is megint valahová. Azért az ajtóból még megadta a kegyelemdöfést – Olyan sápadt vagy, biztos jól érzed magad? – ezzel el is tűnt.

Aiden először csak magában kuncogott, nem akarta a lányt kinevetni, de valahogy nem tudott uralkodni magán. Hangosan kitört belőle a szívből jövő kacagás.

- Bocsánat – szabadkozott, miközben a szemét törölgette - erre még én se számítottam. Jól vagy, kislány?

Válasznak csak egy fejrázást kapott.

- Lassan itt az idő – hallatszott ekkor az ajtóból egy viszonylag ismeretlen hang. – Készen vagytok?

- Bejöhetsz! – szólt vissza a srác. A tegnapi feketehajú férfi lépett a szobába. Végigfutott a meglepetés az arcán, a lány láttán, de ez szinte csak egy pillanatig tartott. 

- Ő is jön?

- Pault kérdezd!

- És ő most hol van?

- Fogalmam sincs. De szerintem perceken belül itt is lesz! – Aiden jóslata igaznak bizonyult. A fiú belépett az ajtón, egy kislányt vezetve be.

- Dwayne – szaladt a kishölgy a feketehajúhoz és nemes egyszerűséggel a nyakába ugrott. – Képzeld Paul megígérte, hogy el fog vinni a vidámparkba nemsokára!

- Ez csodálatos!  Én is mehetek?

- Persze, hogy jöhetsz. Mindannyian jöhettek! Minél többen vagyunk, annál jobb! Szerintem még Namir is eljön, ha Kyla-t megkérem, hogy hívja el!

- Akkor én is megyek – lelkesedett Aiden.

- June ez a lány fog most rád vigyázni, amíg mi elmegyünk, hogy néhány csúnyabácsival találkozzunk, jó? – a szöszi átvette a kicsit és odarakta Amber széke mellé – Légy jó rendben!

A kislány hatalmas szemekkel nézte a meg magának a hirtelen kinevezett bébicsőszt, majd megfogta a kezét és együtt érzően megkérdezte a nyilvánvalót.

- Nem tudsz járni?

- Egy ideig nem – válaszolta a lány miközben fölemelte a gyereket, és az ölébe rakta – de azért vigyázok rád, jó?

- Rendben van! – jelentette ki az nagy komolyan, majd a bemutatkozást is gyorsan megejtette – June vagyok, nyolc éves. Téged hogy hívnak?

- Oh bocsánat. Ambernek hívnak. – eddig még nem igazán volt gyerekek közelébe, ezért fogalma sem volt, hogy mit is kell velük kezdeni. Megejtő esetlensége mosolyt csalt a srácok arcára.

- Akkor már nem vagy idegen, vigyázhatsz rám! – vágta rá a kicsi.

- Hűha, ennek örülök – Amber egészen zavarba jött. Hirtelen nem is tudta, hogy mit csináljon, ezért a fiúkhoz fordult – Meddig szándékoztok távol lenni?

Aiden kivette a gyereket a lány öléből, és átment vele egy másik szobába. A másik kettő elkomolyodott. Dwayne egy pisztolyt vett elő, és Amber kezébe nyomta.

- Ha bármi történne, használd ezt!

- Még valami! Az a lány a mi legeslegnagyobb kincsünk! Az életünknél is fontosabb! Szóval nagyon kérlek, hogy vigyázz rá! – Paul szokatlanul komoly volt, miközben ezt mondta.

- Rendeltem ebédet, ha addig nem érnénk vissza. Legyetek jók! – A férfi megveregette a nő vállát, majd a másik szobába ment, a kicsihez – Na, kapok puszit, mielőtt elmegyek? 

Kapott, nem is egyet. Mire indultak, a gyerek megint a nyakába keveredett valahogy. Alig tudta lepasszolni Ambernek. Szép lassan azért sikerült mégis elindulniuk. Addigra a két lány már beletemetkezett egy hirtelenjében előszedett játékba.

  Egy keskeny kis sikátor bejárata előtt megállították a autót egy percre. A fal mellől Ruby szaladt oda hozzájuk, felrántotta az ajtót és bevetette magát a hátsó ülésre.

- Taposs bele! – mondta köszönés helyett

- Észrevettek? – Dwayne egy rendőrkanyarral megfordította a kocsit és kissé kipörgetve a kerekeket, teljes gázzal elvágódott a mögötte jövő két szirénázó járgány között.

- Megtudtál valami érdemlegeset?

- Az a tag, akivel találkoztam, igazán beszédes egy fickó volt. Minden hónapban szállítják a lányokat különböző országokba, ahol prostituáltnak eladják őket. Addigra rászoktatják őket az anyagra, és teljesen megtörik testüket, lelküket. Három hónap, az három szállítmányt jelent.

- Ötletek? – a sofőr a tükrök segítségével végignézett az utasokon.

- Én a drogszállítmánnyal kezdeném! – jelentkezett Paul, mint egy kisiskolás.

- Ruby-val a lányokat szabadítanánk ki! – Aiden a nőre nézett, hogy mit szól a fölvetéséhez.

- Vagy megakadályozhatnánk, hogy egyáltalán elkapják őket! – bólintott rá egyetértése jeléül.

Ezzel a meló ki is lett osztva. A lány a társával kiszálltak egy forgalmas bevásárlóközpont ajtaja előtt és perceken belül belevesztek a tömegbe. Látszólag céltalanul kószáltak az emberáradatban, valójában egy férfit követtek. Amikor bevonult a wc-re, Aiden ment utána.

- Szia drága! – mosolygott rá negédesen – csak nem randira készülsz ?- a hapsi végig mérte, majd a megvetés valamennyi tünetét produkálva, válaszolt.

- Te meg ki a halál vagy?

- Ó csak egy kíváncsiskodó! Ilyen cuki fiú még szép, hogy érdekel! – a „célpont” arca eltorzult ennek hallatán.

- Mi az? Buzi vagy? – igyekezett hátrálni, nehogy véletlen hozzáérjen.

- Éleslátásod egyszerűen lenyűgözött, kicsi szívem! Igaz valóban meleg vagyok, de most a számodra inkább a halált testesítem meg! – a férfi egy kis pisztolyt kapott elő, mire Aiden mosolya kiszélesedett. Elkapta a fegyvert tartó kezet, és kicsavarta azt, majd egy kecses mozdulattal a férfit a piszuárba fejeltette, és lehúzta azt. Pár percig a vízbe tartotta áldozatát. Aztán, mielőtt még megfulladt volna, kirántotta onnan. Amaz levegőért kapkodott, miközben vizet köpködött.

- Ki… a …. fran…- nem tudta folytatni, a feje megint víz alá került.

- Volna pár kérdésem. Ha hajlandóságot érzel magadban, hogy válaszolj, akkor toppants egyet. Ha nem, akkor meghalsz! - A férfi topogni kezdett, mire a támadója egy angyali mosollyal az arcán, fölhúzta. – Akkor dalolj kicsi pacsirtám. Ki lett volna a mai áldozatod?

- Azt… azt nem mondhatom meg! Ha elárulom, megölnek!

- Ha nem árulod el, akkor meg én öllek meg! Bár előlük még ellóghatsz, előlem viszont jelen pillanatban esélyed sincs? Ki volt a mai célpont?

- Én nem árulhatom el!

- Rendben, akkor másik kérdés. Ha erre se válaszolsz, akkor befejeztük. Hol van a rejtekhelyetek?

- Nem tudom! Esküszöm, hogy fogalmam sincs – a casanova arcát a félelem a felismerhetetlenségig eltorzította. – Kérem, ne öljön meg! Könyörgöm…

Aiden megragadta a gallérjánál és kitessékelte a mellékhelyiségből. Kint aztán Ruby-nak lepasszolta a tagot. A néger lány egy anyai mosollyal most a női mosdóba cibálta. A bent lévő hölgyek, erényes sikoltozásba kezdtek. Nem mintha ez őt különösebben meghatotta volna. Elővett egy CIA igazolványt és azt mutogatta körbe. Ez valamennyire lenyugtatta a kedélyeket, és még jobban megrémítette a hapsikát. Főleg, mikor a lány egy beazonosíthatatlan tárgyat húzott elő a zsebéből, és megfenyegette, hogy különböző testnyílásaiba erőlteti bele, ha nem beszél. Ez bizony hatott. Készségesen elvezette őket a találkahelyre. Egy kislány volt az aznapi áldozatjelölt. Olyan tizennégy-tizenöt év körüli. Elborzadva nézte a társaságot. Aiden leült mellé és mélyen a szemébe nézett.

- Szia, Ulmer vagyok, és a rendőrségen dolgozom. Arra szeretnélek kérni, hogy válaszolj pár kérdésemre. Azt szeretném, ha elárulnád, hogy ki volt az, aki miatt most itt vagy?

- Hát – a leányzó nagyon zavarba volt. – ha elmondom, megígéri, hogy nem adja tovább?

- Természetesen! Minket köt a titoktartás!

- Rendben – bólintott – Tudja a családom nem túl gazdag, de ezt a többiek a suliba nem tudják. Olyan ciki lenne, ha kiderülne, hogy csórók vagyunk!

- Vagyis pénzt akartál keresni. Ki ajánlott munkát?

- A földrajz tanárom.

- Már csak a sulid nevére és a tanárodéra volnánk kíváncsiak.

- A *** Közép Iskolába járok és Arboo Steve a tanárom.

- Köszönjük kicsim, rengeteget segítettél! – Aidennek ekkor tűnt fel a lány nyakában a nyaklánc – Azt a lánc honnan van?

- A tanár úr adta, hogy a főnök majd fölismerjen!

- Elkérhetnénk?

- Persze – vette le a nyakából – Úgyse tetszett.

- Nagyon köszönjük!

Szóltak Dwayne-nek, aki nem olyan sokára föl is vette őket. Addigra már Paul is ott volt a kocsiba. A nyakukon maradt, már egészen megszáradt alakot elfuvarozták, egy direkt erre a célra kibérelt pincehelyiségig és oda bezárták. Ezt is letudva, haza hajtottak.

Amint beléptek Aiden szobája ajtaján, egy pisztoly csővel néztek farkasszemet. Valamennyien mozdulatlanra merevedtek.  June az ágyon aludt, szorosan Amber-höz bújva, aki álmatagon pislogott a stuki mögül kifele. Hosszú percekig nézte őket, míg nagy nehezen végre fölfogta, hogy kik is ők.

- Ja, csak ti vagytok? – rakta vissza a párnája alá a kis halált hozó ketyerét, majd szép óvatosan fölébresztette a kislányt – Nézd kik értek haza.

- Azt hiszem a Hercegnő végérvényesen elveszett! – motyogta Paul, és valamiért erőst vigyorogva a nem létező bajsza alatt.

A kicsi sorba ölelgette őket.

- Elkaptátok a csúnyabácsikat ma is?

- De még mennyire, hogy el! Akiket csak akartunk, mind meg van! Na, mit szólsz hozzá?

- Büszke vagyok rátok! – jelentette ki a lányka nagy komolyan. – Képzeljétek, Amber olvasott nekem mesét!

- Igen? És tetszett? – kérdezte Dwayne, miközben fölkapta a gyereket és a nyakába ültette.

- Nagyon! Aztán meg nagyon finomat ettünk. Meg akartunk várni, de olyan sokára értetek haza, hogy nem bírtuk ki!

A férfi átment a kicsivel a saját lakosztályába. Eközben Ruby odament a még mindig az ágyon fekvő lányhoz.

- Hogy vagy? – kérdezte lehuppanva mellé.

- Kössz jól, csak épp járni nem tudok! – válaszolta amaz, miközben gyanakodva méricskélte végig. A fiúk seperc alatt elpárologtak a szobából. Bár valljuk be, a szöszit a fülénél fogva vitte ki Aiden, de az ilyen apróságok ugyebár szóra se érdemesek. – Mire véljem ezt a hirtelen érdeklődést?

- Bocsi a múltkoriért. Bunkó voltam, tudom, és sajnálom.

Ambert ez a bocsánatkérés teljesen meglepte. Valamiért sok minden másra számolt volna, de erre nem. Első megrökönyödésében el is fogadta a felé nyújtott békejobbot és igencsak bamba ábrázattal hagyta, hogy megrázzák azt.

 

  Lassan teltek a napok, a hetek, és ahogy Amber egyre erősödött, egyre komolyabb feladat volt őt a kerekes székben tartani naphosszat. Szerencsére a srácok elég kreatív alakok voltak, vagyis ezt is megoldották. A bűnbanda aktájával megajándékozták, ami a terjedelméből adódóan egy jó időre lefoglalta. Míg átrágta magát a tömérdek információn, egy egyszerű és zseniális terv kezdett a fejében alakot ölteni, és minél kevesebbet gondolt rá, annál jobban berágta magát ez az ötlet a fejébe, tudatába. Egészen addig, míg kikristályosodva teljesen az övé nem lett, és mikor eljött az idő, hogy hivatalosan is fölkelhetett, már minden ellenállása az ötlettel szemben semmis volt. Nem kis lelkesedéssel avatta hát be a többieket is a dologba.

- Az ötletem a következő – magyarázta kissé talán kipiruló orcával – Először is szívesen kísérteném őket, hisz megöltek engem. A főnök és Pino lennének ennek a szenvedő alanyai. Mind a kettő elég gyáva féreg, szóval ez hatásos lenne, majd elkapnám őket és egy aprócska kis ceremónia keretén belül, megölném őket. Ilyen egyszerű dolgot találtam ki.

- Az aprócska ceremónia alatt mit is értesz pontosan? – köszörülte meg Dwayne a torkát.

- Hát az az én parányi kis titkom. Nem kell hozzá sok eszköz, csak egy lavór víz, egy lánc és egy tőr. Meg talán egy hangszigetelt szoba egy székkel. De ez nem olyan fontos.

Paul gonoszul elvigyorodott erre.

- Ne feledjük, – emelte fel fenyegetőleg a mutatóujját – hogy tönkre tették a lakásom! Konkrétan ripityára lőtték! Én támogatom a Hercegnő tervét!

- Ebben nem is kételkedtem! – sóhajtott a férfi lemondóan, majd Aiden felé fordult – Te mit szólsz hozzá?

- Én állok rendelkezésetekre! – vont vállat amaz – szívesen gyártok kísértetet vagy szörnyet esetleg vámpírt belőletek pár órára!  Csak egy szavatokba kerül! Talán még pát jelmezt is össze tudok dobni addig!

- Ruby, neked mi a véleményed? –nézett esdeklően Dwayne, mindhiába.

- Ha már megvártuk, miért ne élvezze ki ő is a játékot? – kérdezte a lány, majd társnője mellé lépve valamit a fülébe súgott.

 Ezzel el is lett döntve. Jó pár nappal később, az ominózus este, halottsápadtan, szálltak ki a kocsiból nem messze Pino házától. Aiden és June kivételével valamennyien ott lopakodtak a házak árnyékában, gondosan kerülve az útszéli lámpák fénykörét. Hosszú fekete, gót stílusú ruhájuk nem könnyítette meg a mozgást. A két lány gazdagon csipkézett, különös szabású nadrágot viselt, míg a fiúk egyszerű, karcsúsított frakkot és vászonnadrágot. Szájuk lilás színnel volt kihúzva, szemük hollófeketével, ami erősen elütött hófehér bőrüktől. A hajuk rendezetlen összevisszaságba meredezett ide-oda. Amber arca néhol össze volt kormozva, emlékezve, és mint egy emlékeztetőül a tűzre. De a többiek is halálos seb nyomát viselték magukon. Mint négy árny, bemásztak a ház ablakán, és csöndben körbejárták a szobákat. Nem kellett sok idő, hogy rátaláljanak az alvó célszemélyre. Gyorsan átkutatták először az ágyát, majd az egész szobát. Az összes bent lévő fegyverből kiszedték a töltényeket, majd visszarakták a helyükre. Mindezt egy hang nélkül megejtették. Ezután ébresztették a mit sem sejtő házigazdát. Egy tollal végig simogatták az arcát. Mivel nem volt hatásos, hát kissé megböködték a fejét. Mikor Pino álomittasan kinyitotta szemeit, az első amit meglátott, Amber kormos, halottfehér arca volt. Egy jéghideg fuvallat végigfutott a szobán, (erről Paul és egy ventilátor gondoskodott) a férfi egy artikulátlan üvöltéssel a párnája alá kapott és előrántva onnan egy kilenc mm-est reszkető kezekkel rájuk fogta. Ám a fekete hajú, átlőtt halántékú kísértet egyet intett a kezével és a fegyver csütörtököt mondott. Eközben egy vörös hajú, életében valószínűleg néger lány odalibbent mellé és kedvesen végig húzta a kezét a nyakán. Ujjai nyomát jéghideg vér jelezte. A férfi bepánikolva fölugrott és szaladt a fehérneműs fiókhoz. Egy sörétes puskát kapott elő a ruhái alól. De ezt meg a szőke szellem simította végig és boszorkányos módon a fegyver csak kattant egyet lövés helyett. Körbe állták a „ház urát” és halkan sutyorogni kezdtek. Ebből a mormogó kórusból Amber hangja vált csak ki, de még ő is csak suttogott.

- Megöltél minket! – fekete körmeit végigfutatta a volt munkatársa artériáin – csúnyán ropogósra sütöttél minket, emlékszel?

Áldozatuk megpróbált kitörni a körből nem sok sikerrel. Valaki mindig elkapta és visszalökte. A végén térdre rogyott a lány előtt.

- A főnök adta ki az utasítást, esküszöm – a félelemtől eltorzult az arca, a haja pedig égnek állt. – magamtól nem folyamodtam volna ilyen drasztikus módszerekhez!

- Igaz, a főnököd utasított, de hogy is mondtad? „Na nem mintha elleneztem volna”

- Kérlek, kegyelmezz! Könyörgök! – Amber elfintorodott. Fölemelte a másik fejét, kényszerítve, hogy az a szemébe nézzen. (A vörös kontaklencsék nagyon hatásosak voltak, ahogy felfénylettek. Eszébe is jutott, hogy majd otthon megkérdezze, kinek az ötlete volt, és hogy oldotta meg a kivitelezést. ) Mindeközben észrevétlenül egy kloroformos üveget nyomott az orra alá.

- MOST még nem öllek meg, De az is el fog jönni, ne félj! – Pino eldőlt, mint egy zsák, egyenesen neki Paulnak.

- Ez a kis gennyrakás lövette szét a lakásom? – mérte végig – Hercegnő, mikorra kéred a hangszigetelt szobát?

A lány is erősen megingott. Dwayne két erős karja fogta meg, hogy ne kövesse ő is az ájult alak példáját. Fölemelte, mint egy gyereket és az ablakhoz indult. Nem igazán törődött amaz lelkes és igen heves tiltakozásával.

- Tegyél már le! Nem hallod? Mellesleg a rózsa is nálam van!

- Tényleg a műgazad! – kapta ki cipeltje kezéből a virágot és Ruby kacsójába nyomta – A többit rátok bízom! Mindent tegyetek vissza úgy, ahogy volt!  - ezzel nemes egyszerűséggel kiugrott az ablakon. Hangtalanul landolt a pázsiton és macskaléptekkel közlekedve percek alatt elérte a kocsijukat. Kinyitotta a hátsó ajtót és a terhét nagy elánnal behajította az ülésre, majd maga is beszállt a kormány mögé.

- Miért hoztál ki? – Amber olyan halkan beszélt a visszafojtott dühtől, hogy alig lehetett megérteni. Azért a férfinak sikerült. – Nincs semmi bajom! Különben sem szorulok a segítségedre!

- Ha szeretnéd drága, akkor szépen fölkaplak, visszaviszlek, beduglak az ágyba amellé a lökött fószer mellé és még azt a szívdöglesztő temetési cuccot is a pici kacsódba nyomjuk, majd haza jövünk! Mit szólsz az ötlethez? Csodás, nem? Egész közelről megszemlézheted, hogy milyen lélektani hatásokat váltottunk ki ezzel a ma éjszakai kalandunkkal. Pusztán azt sajnálom, hogy nem sokáig élvezheted majd ezt a tudást, mert az lesz reggel a hülye gyerek első dolga, amint meglát nagyon szexin, vérző szájacskádban egy fekete rózsával az ágyába, hogy lepuffant. Én a helyedben, olyan állapotban, amilyenben vagy, már azért is a seggem verném örömömben a földhöz, hogy elbírtál jönni! Komolyan behalok rajtad! Alig tudsz még járni, de sír a szád, hogy mikor összeesel, kihozlak!

A lány szótlanul nézett ki az ablakon. Csak a könnyek patakzottak végig az arcán, csodás mázolmányt hozva ezzel létre Aiden mesterműve helyén. Dwayne ezt észrevéve, nem kis erőfeszítéssel áttornázta magát hátulra, majd nemes egyszerűséggel magához ölelte.

- Sajnálom – motyogta a nő, miközben buzgón törölte bele a fekete frakkba a fehér arcfestékét.

- Mondd csak drága, nálad mindig ilyen könnyen törik el a mécses? – Válaszul a vállába lett boxolva.

Szép lassan a többiek is végeztek bent a munkálatokkal, és Amber is helyre jött lelkileg. A férfi visszaült a vezetőülésbe és várták a bentieket. Nem kellet sokáig. Paul és Ruby egyszer csak, a valódi kísérteteket is megszégyenítő hirtelenséggel beszálltak a kocsiba. A szöszi az ajtó gyér világítása mellett először Amberre mosolygott, majd hirtelen Dwaynet is megajándékozta egy csúfondáros vigyorral.

- Te meg mégis mit csináltál vele, míg mi bent voltunk?

- Mi van?

- Hát a hercegnővel! Nézd meg Ruby a ruháját légyszi!

- Úgy mellkas tájékán van összekenve!

- Szálljatok már le rólam! – fakadt ki a férfi. Valljuk be, valóban nem volt kényelmes pozícióban, hisz Paul az ülés mögül elkapva mind a két karját, konkrétan rákényszeríttette, a karját kitekerve, hogy egyenesen üljön, mint a cövek. – Megtudhatnám, hogy mi a bajotok?

- Persze! Mivel a csajszi nem izzad, ezt az előbb Szöszke már leellenőrizte, akkor csakis sírhatott. Ez pedig nem szép dolog! Ráadásként még molesztáltad is a szerencsétlent!

- Na ezt nevezem helyzet kihasználásnak! – kontrázott rá Paul.

- Fiúk! Nem őmiatta sírtam, és csak megvigasztalt! – próbálkozott a „károsult” menteni a helyzetet, de semmi esélye nem volt rá!

- Persze, persze! Ismerem én már a mi kis jómadarunkat! Meg azt is, hogy szokott „vigasztalni”!  - Bólogatott Paul még mindig vigyorogva.

Az ülés hátraesett, rá a szöszire, aki erre reflexből kapta maga elé a kezeit. Így kénytelen volt elengedni a foglyát. Az ülés préselődött rá, ő meg igyekezett kimászni alóla, de nem volt elég helye. Nem igazán volt más választása, minthogy mind a lábaival teljes erejéből előre rúgta.

- Nem kéne indulnunk, verekedés helyett? – Ruby meg Amber egyszerre pakolt egy barackot a mellette ülő hapsi feje búbjára, majd cinkosul összevigyorogtak.

Ezzel az ügy el is volt intézve. Legalábbis ők azt hitték. Egészen addig, míg Aiden meg nem látta a ruhákat.

- Drága kicsi szívem egyetlen szabad csücske! –ijesztően kedvesen mosolygott- Ezzel a frakkal meg ugyan mi történt?

A srácok azonban túl jól ismerték ahhoz, hogy bedőljenek ennek.

- Hát … belekenődött egy kis arcfesték…. – Dwayne hanyagul vállat vont, míg a többiek vigyázzba vágva magukat versenyt izzadtak.

- Honnan került a mellkasodra fehér arcfesték kicsim?

- Az én arcomról – emelte Amber föl kezét, miközben igyekezett nagyon bűnbánó fejet vágni.

- És hogy került közvetlen kapcsolatba a te arcod és ez a ruha?

-Jajj szállj már le rólunk! Rosszul lett, hát kivittem. Ennyi! Nem kell így fölfújni a dol… - nem fejezhette be. Aiden egy méretes tockossal jutalmazta a feleselését, majd sértetten kivonult a megszentségtelenített ruhákkal kivonult a fürdőbe.